Starity

30 éves lett a Vámpírnaplók sztárja

2012. július 23. 12:12   |   Szerző: Brittany

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A The Vampire Diaries sorozat romantikus vámpírja ma tölti be a harmadik x-et, de ennek ellenére egy tinédzser sármjával rendelkezik.

hirdetés
30 éves lett a Vámpírnaplók sztárja

A Paul Thomas Wasilewski név lehet, hogy sokak számára ismeretlenül hangzik, pedig e névvel született a nagysikerű Vámpírnaplók sorozat őszinte és romantikus vámpírja. Paul Wesley a The CW vámpírsorozatával vált igazán népszerűvé, pedig már korábban is szerepelt televíziós sorozatokban és filmekben is. A színész New Brunswickben született kereken 30 évvel ezelőtt. Egyke gyermekként nőtt fel, de szülei támogatására mindig számíthatott.

10 évvel Stefan előtt a fiú már szerepelt a The Guiding Light című sorozatban, majd a Wolf Lake című szériában is. Ezek mellett olyan sikersztorikban tűnt fel egy-egy epizód erejéig, mint a The O.C., a Smallville vagy a CSI: Miami. 2006-ban a Fallen című háromrészen televíziós filmben főszerepet alakított, majd újabb felejthető mellékszerepek, és kevésbé emlékezetes filmszerepek után 2009-ben kapta meg a lehetőséget Stefan Salvatore megformálására. Ezzel a szereppel Paul berobbant a köztudatba, és a világon milliók kedvencévé vált.

A sármos sztár egyébként – sokak bánatára – már nős. 2011-ben teljes titokban vette feleségül barátnőjét, a Pretty Little Liars sorozat sztárját, Torrey DeVittot. Ezúton is boldog születésnapot kívánunk a The Vampire Diaries lélekkel teli vámpírjának, aki 30 éves kora ellenére, tökéletes hitelességgel alakítja a tinédzsernek kinéző több, mint 100 éves vérszívót.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek