Starity

Mozifilm készülhet a Merlinből

2012. július 26. 13:01   |   Szerző: hana001

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A készítők egy háromrészes filmtrilógiát terveznek a nagy sikerű sorozatból.

hirdetés
Mozifilm készülhet a Merlinből

A magyar tévénézők körében is ismert Merlin kalandjai 2008-ban került bemutatásra a BBC-n, mely kis idő múlva a csatorna egyik legkedveltebb sorozatává vált. Az Artúr-mondakört sajátos módon feldolgozó széria szeptemberben már az 5. évaddal tér vissza, és a híresztelések szerint az eddigi legsötétebb szezon vár majd a rajongókra. Bár a forgatási munkálatok jelenleg is zajlanak, a készítők a folytatáson gondolkodnak. A tárgyalások ezzel kapcsolatban jelenleg is tartanak, így még semmi biztosat nem lehet tudni, de a tervek között egy filmtrilógia is szerepel.

A Merlin-mozifilmeket elsőként tavaly szeptemberben vetették fel, és azóta egyre több információ kerül napvilágra. Az már biztos, hogy a szereplőgárdát nem cserélnék le, így a sorozat színészei játszanák a főszerepet. A készítőknek két ötletük is van a filmek megvalósításához: a fő a sorozat rebootja, vagyis újrakezdése, ami azt jelentené, hogy visszalépnek az időben, úgymond előről kezdenék a történetet, de gondolkodnak azon is, hogy a legendakör más, eddig érintetlen részeit meséljék el, kitöltve azokat a lyukakat, amelyeket a sorozat szabadon hagyott.

Hogy a tervek mikor kerülnek megvalósításra, egyelőre nem lehet tudni, de a sorozat sikereit elnézve nagy esély van arra, hogy a 6. évad és a filmötlet is zöld utat kapjon.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek