Starity

Robert Pattinson italba és játékba fojtja bánatát

2012. július 31. 14:02   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megcsalt színész a hotel bárpultja és a számítógépe képernyője előtt tölti az idejét, mióta elköltözött Kristen Stewarttal közös fészkéből.

hirdetés
Robert Pattinson italba és játékba fojtja bánatát

Amint kitudódott, hogy Kristen Stewart hónapok óta csalja Robert Pattinsont, az összetört szívű színész azonnal kiköltözött a luxusvillából, amelyben barátnőjével együtt lakott. Azóta idejét egy szállodai szobában tölti, ahol egész nap a számítógépe előtt ül, néha pedig lemegy a bárba iszogatni és panaszkodni a többi arra járó vendégnek.

„Négy Martinit gurított le egy ismeretlen nővel, aki szintén a hotel vendége volt. Robert bevallotta a hölgynek, hogy egész nap csak a laptopja előtt ül és internetezik, meg játszik” – mesélte a hölgy a The Sun magazinnak.

A brit napilap azt is megtudta, hogy Rob kikapcsolta a telefonját is, hogy Kristen ne tudja elérni, hiszen egyáltalán nem kíváncsi a magyarázkodására, amikor a tények magukért beszélnek. A megbántott férfi miatt már barátai is aggódnak, akik nem értik, Stewart miért küldözget neki még mindig SMS-eket, miért nem száll már le róla.


így bukott le Kristen Stewart és Rupert Sanders

Az egykori álompár azonban kénytelen lesz hamarosan újra együtt állni a közönség elé, hiszen az Alkonyat befejező része még hátra van, a filmpremiereken pedig kötelezően részt kell venni a főszereplőknek. Biztosan nem lesz könnyű Robertnek, de Kristennek is vér ciki lesz a csalódott rajongók szemébe nézni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek