Starity

Cseh László bronzérmes lett

2012. augusztus 03. 08:08   |   Szerző: MTI

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szám pekingi ezüstérmese 1:56.22 perccel csapott a célba a két amerikai szupersztár, Michael Phelps és Ryan Lochte mögött. Közülük előbbi, aki minden idők legeredményesebb olimpikonja, pályafutása 16. aranyát és 20. érmét nyerte az ötkarikás játékokon. Phelps egyúttal az első férfi úszó, akinek egymást követő három olimpián sikerült ugyanabban a számban diadalmaskodnia.

hirdetés
Cseh László bronzérmes lett
Fotó: MTI Fotó: Kovács Tamás

Cseh pillangón jól tartotta magát, majd háton és mellen nagyon megnőtt közte és az élen haladó amerikaiak között a különbség, de még a harmadik helyen tempózó brazil Pereirától is egy testhosszal le volt maradva, azonban gyorson utóbbit lehajrázva megszerezte a bronzérmet.

„Az első százat borzasztóan úsztam, a végén, gyorson viszont sikerült lehajráznom a brazilt, és meglett a bronz, ami nagyon kellett a 400 vegyes és a 200 pillangó kudarca után. Mivel örök elégedtelen vagyok, csak kis boldogságot érzek a bronzérem miatt, de a célba éréskor megerősödött bennem az elhatározás, hogy folytatom tovább, egészen a riói olimpiáig” – nyilatkozta Cseh László az MTI-nek az eredményhirdetést követően.

Arra kérdésre, hogy látja utólag a két balsikerű versenyét, így válaszolt: „A 400-at nagyon elrontottam, Phelps oldalvizén akartam célba érni, ahelyett, hogy beleadtam volna apait-anyait, mert akkor nem esek ki kilencedikként. Ilyet többet nem csinálok, butaság volt, nem szabad taktikázni, inkább reggel is ússzam ki magam, ezt a hibát, amit itt elkövettem, nem akarom többet megismételni. A 200 pillangó nem volt az igazi, az ottani gyenge szereplésemet én az önbizalomhiányra vezetem vissza, ez már a 400 vegyes utóhatása volt. Fel kell tennem a kérdést, és választ is kell adnom majd rá, hogy érdemes-e erőltetnem a jövőben is a pillangót. Hogy mára összeszedtem magam, az is kellett, hogy kibeszéltem magamból a bajaimat, jó, hogy a dobogó alsó fokát azért sikerült megcsípnem.”

„Cseh Laci ma brit oroszlánként harcolt, de kellett is, hiszen így legalább meglett a bronz. Gyakorlatlag azonban itt hagyott Londonban két érmet, s ilyenkor bánatos az ember...” – összegzett Kiss László szövetségi kapitány, aki egyszersmind kárhoztatta azokat a sportkórházi orvosokat, akik még az olimpiai kiutazás előtt különféle méréseket végeztek el Cseh László terhelhetőségével, felkészültségi állapotával kapcsolatosan.

„Ezek az orvosok anélkül szóltak bele a szakmai munkába, hogy Laci edzőjével vagy velem, a szövetségi kapitánnyal beszéltek volna. Az ügyet nem hagyjuk szó nélkül, már jeleztük a Magyar Olimpiai Bizottságnak kifogásainkat. Egy versenyző felkészítése csapatmunka, s egy team csak akkor jó, ha a tagjai összedolgoznak a közös siker érdekében.”

Cseh a londoni magyar küldöttség ötödik érmét szerezte. Gyurta Dániel szerdai, 200 m mellen és Szilágyi Áron vasárnap kardban aratott diadala előtt két cselgáncsozó végzett dobogós helyen: a 48 kg-os Csernoviczki Éva szombaton bronzot, a 66 kilós Ungvári Miklós pedig vasárnap ezüstöt nyert.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek