Starity

Janics Natasa nem vonul vissza

2012. augusztus 14. 21:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A háromszoros olimpiai bajnoknő, Janics Natasa úgy döntött, nem vonul vissza, hanem folytatja a versenyzést.

hirdetés
Janics Natasa nem vonul vissza

Tegnap megérkeztek Budapestre a magyar olimpikonok, akiket óriási tömeg, rengeteg rajongó várt a Syma csarnokban, majd ezután nagy ünneplés kezdődött. A rendezvényen többen is beszédet mondtak, köztük a MOB elnöke, Borkai Zsolt a köztársasági elnök, valamint a miniszterelnök helyettese is. Mindezt követően a rajongók odamehettek a sportolókhoz gratulálni, autogrammokat kérni és interjúkat is lehetett készíteni velük.

Janics Natasa számára az idei olimpia egy ezüst és egy bronzérmet tartogatott, amiért a kajakos bajnoknő kissé szomorú volt, azonban ez is hatalmas teljesítmény. Natasa az olimpia alatt gondolkozott rajta, hogy abbahagyja sportolói pályafutását, ám amikor a Nemzeti Sport megkérdezte lesz-e folytatás, elárulta, úgy érzi mindenképpen láthatjuk még magyar színekben varsenyezni.

Nagyon nagy élmény volt újra olimpián lenni, ez volt a negyedik olimpián, igazából szerettem volna hazahozni aranyat, és hogy legyenek büszkék rám, de most látom hogy így is büszkék rám az emberek. - nyilatkozott elérzékenyülve, szipogva Natasa. – Folytatni fogom, úgy érzem most ebben a pillanatban.”

Ezt az állítást erősíttete meg az olimpiai bajnok menedzsere, Csonka Gábor kijelentése is, miszerint Natasa dacos, és hajtani fog még az aranyért: „Sajnáltam én is őt, látva vigasztalhatatlanságát. Megértem elkeseredettségét, mert gyerekkora óta a győzelem élteti, neki teljesen mindegy, milyen verseny, mindig nyerni akart. Példamutatása, küzdőképessége, hogy 11 hónappal a szülés után érmet nyert, önmagáért beszél. Számunkra aranyérmes.

Csonka szerint a bajnoknő még Rióban is ott lehet, ahol pedig szerezhet még érmet kis hazánknak: „34 éves lesz akkor, még csak nem is lesz öreg, látva a mostani mezőnyt. Csak abban nem vagyok biztos, hogy egy gyereke lesz a verseny idején, vagy már kettő. Fog ő még sok sikert szerezni Magyarországnak, mert ezek az érmek erősebbé, kitartóbbá, elszántabbá teszik. A csalódás és a dac fel fogja tölteni és még inkább motiválni fogja. – nyilatkozta a Sport Gézának.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek