Starity

Új szereplők a Ha/ver 2-ben

2012. szeptember 07. 09:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Többek között a Dokik című sorozat sztárját és a humorista Jim Carreyt is beválogatták.

hirdetés
Új szereplők a Ha/ver 2-ben

Nagy sikert aratott két éve a Ha/Ver című film, mely Mark Millar és John Romita Jr. közös képregényén alapult. A rajongók legnagyobb örömére jövőre, június 28-án megpillanthatjuk az mozikban az igencsak izgalmasnak ígérkező második részt is, amit három nap múlva, szeptember 7-én kezdenek el forgatni London és Toronto közt ingadozva. A második részt ezúttal nem Matthew Vaughn fogja rendezni – viszont továbbra is producere lesz a filmnek – , hanem a Sose hátrálj meg és a Cry Wolf című filmek rendezője, Jeff Wadlow.

A főszereplők természetesen visszatérnek, Aaron Johnson újra magára ölti a zöld búvárruhát, hogy továbbra is üldözhesse a bűnt Kick/Ass személyében, Kick/Ass egykori bajtársa, Red Mist szerepében ugyanúgy a McLovinként elhíresült Christopher Mintz-Plasse tér vissza, valamint az egyre híresebb fiatal filmsztár, Chloe Moretz is visszatér Hit-Girl szerepére, akinek ezen a projekten kívül 7 másik filmje érkezik a mozikba 2013-ban, köztük a Carrie című film remake-je is. A Nicolas Cage rajongók is örülhetnek, hisz Big Daddy is visszatér a képernyőre, viszont csak egy régi cameo erejéig. Morris Chesnut fogja játszani Marcus Williamset, Damon Macready legjobb barátját, aki később Mindyre fog vigyázni. A Nikita sorozat sztárja, Lyndsy Fonseca is visszatér Dave barátnője szerepében, és valószínűleg Dave két legjobb barátja, Marty és Todd, azaz Clark Duke és Evan Peters is visszatérnek, hisz a második részben jelentős szerepet kapnának. Viszont a régi szereplők mellé becastingolták a Justice Forever többi szuperhőseit is, nézzük kik is ők!

A Dokik című sorozat sztárja, Donald Faison is a bűnt fogja üldözni Doctor Gravity karakterébe bújva. A főként vígjátékokban jeleskedő Jim Carreyt Colonel Stars szerepére válogatták be, a Holtak hajnala című film sztárját, Lindy Boothot pedig Night Bitch szerepére osztották be. Clark Duke Battle Guy, Evan Peters pedig Ass Kicker szerepében térne vissza, akik egyébként a főhős legjobb barátai. Robert Emms megkapta Insect Man szerepét, Andy Nyman pedig a film egyik főgönöszát fogja játszani, The Tumort. Pletykák szerint Zachary Quinto (aki jelenleg az American Horror Story második évadán dolgozik Evan Peterssel) fogja játszani The Enforcert, de ez még nem biztos. Még hét szuperhőst kell szerezniük, ha hűek szeretnének lenni a képregényhez.

A második film kikerült a Lionsgate kezei alól, jogait jelenleg az Universal Pictures birtokolja. 2013. június 28-án mutatják be az amerikai mozikban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek