Starity

A WWE Kelly Kellyt is elküldte!

2012. október 02. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A WWE múlt hónap végén jelentette be hivatalos oldalán, hogy megválik az egyik legsikeresebb dívájuktól.

hirdetés
A WWE Kelly Kellyt is elküldte!

2012. szeptember 28-án a WWE.com pár sorban közölte a rajongókkal, hogy megválik a jelenlegi egyik legsikeresebb szupersztárjuktól, Kelly Kellytől. A dívának lejárt a szerződése és a szervezet nem hosszabította meg. A díva nem kapott sem búcsúmérkőzést, sem pedig szereplési jogot, hogy pár szót szóljon a rajongóinak.


ECW – 2006. június 13.

KK 2006-ban kezdte meg WWE-beli pályafutását. Eleinte az OVW-ben (Ohio Valley Wrestling) tevékenykedett, majd átkerült az ECW-be, ahol leginkább polgárpukkasztó viselkedésével hívta fel magára a figyelmet. Leginkább félmeztelen és falatnyi bikinikben szerepelt. Ekkor még csak a cicababa szerepét játszotta. 2008 után azonban átkerült a RAW-ba, ahol már komolyabb meccsei is voltak, többek között Layla Ellel és Jillian Hall-lal. Később pedig bajnoki karaktert is kapott, 2011. június 20-án WWE Diva Champions lett, a Bella-lányoktól nyerte el az övet, amiért később Slammy Awardöt is kapott.


Divas Champion

2012 augusztusában már igen keveset szerepelt és szeptemberben sem sok vizet zavart a szervezetnél. 2012. szeptember 28-ával távozott egy újabb csillag a WWE-ből. Kelly Kellyvel egy újabb téglát veszített el a szervezet.

A következőket üzente Twitterén: „Csodálatos hat év volt. Rengeteg barátot szereztem ez idő alatt és persze rengeteg rajongót is, akiknek tiszta szívemből köszönöm a támogatást!”

A díva egyik szeme sír, a másik pedig nevet. A rajongók pedig kezdenek aggódni, hisz Melina Perez és Maryse Ouellet távozása is érvágás volt, most pedig Kelly. Vajon ki lesz a következő?

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek