Starity

Meghalt AFC Tomi egy rajongója

2010. július 28. 19:07   |   Szerző: dodysz

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tóth Gabi és az Anti Fitness Club gyászol. Tomi elmondása szerint nem lett volna képes felénekelni a dalt, amit a kislánynak írt.

hirdetés
Meghalt AFC Tomi egy rajongója

"Ismertem, minden koncertünkön ott volt, úgyhogy elég feltűnő volt, hogy mindig ugyanazzal az arccal találkozom. Közelebbi kapcsolatot nem sikerült létesíteni vele, amit nyilván sajnálok, tehát nem tudtam megismerni és talán emiatt is rázott meg annyira" - mondta Tomi.

A kislány utolsó kívánsága az volt, hogy találkozhasson Tomival. A lányról egyik pillanatról a másikra derült ki, hogy leukémiás. Tomit már nem engedték be a kórterembe pedig a beteg rajongóját egy poszterrel szerette volna meglepni amit aláírtak az AFC tagok.

"Talán nem is bánom, hogy nem mentem be akkor, mert jobb ez így, hogy úgy él bennem, mint egy olyan rajongó, aki tele van szívvel-lélekkel, akiben ég a tűz és fiatal, energiától kicsattanó valaki. Rá egy hétre körülbelül eltávozott sorainkból és ez olyan mélyen megérintett, hogy aznap este könnyekkel küszködve írtam egy dalt. Tudom, hogy én nem tudtam volna kellőképp előadni, a megrázó élmény miatt minden pillanatban mikor játszottuk volna, akkor ez életre kelt volna bennem. És nem lehet ezt színpadon úgy visszaadni, hogy közben én meg belül küszködök."

A riportot itt lehet megnézni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek