Starity

Tóth Gabi testére varratja életét

2010. július 29. 10:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Maga sem emlékszik mikor készítették első tetoválását. Ám azóta már átrajzolták az eredetit, mivel elrontották.

hirdetés
Tóth Gabi testére varratja életét

Úgy tudtam, japánul írattam rá egy nevet, de az egyik fellépésemen egy kínai büféből utánam kiabálták: Peking. Akkor úgy döntöttem, megszabadulok a félresikerült írásjelektől - idézte fel az énekesenő, aki életének jelentős állomásait örökítette meg tetoválás fomájában.

A belső őrlődéseimet ki tudom adni ezekkel a szimbólumokkal, és nem utolsósorban büszkén viselhetem őket. A nyakam alatt egy védőszimbólum található. Hiszek a láthatatlan dolgokban, spirituális embernek tartom magam. A „Nem adom fel” írásjel az azonos című dalra emlékeztet, amelyet a Megasztárban énekeltem. A műsor megváltoztatta az életemet, és segített azzá válnom, aki most vagyok. A másik alkaromon található idézet Gabriel Garcia Marquez Száz év magány című könyvéből van, amely az egyik kedvencem. A hátamra tetováltatott mikrofon pedig önmagáért beszél - nyilatkozta Gabi, aki csak és kizárólag kedevenc tetoválóművészének engedi meg, hogy a bőrére varrjon, Gabesznak.

A tetoválás számomra önkifejezés, és nem egyszeri, gyorsan elmúló divat – jelentette ki az énkesnő, aki karban tartja az emlékeit, visszajár a szalonba kijavítani vagy tökéletesíteni a tetoválásait.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek