Starity

Lady Gaga ismét jótékonykodott

2012. november 08. 16:04   |   Szerző: Im a SlaveForBritney

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lady Gaga 1 millió dollárt adományozott New Yorknak, ahol egy hete söpört végig a Sandy nevezetű hurrikán.

hirdetés
Lady Gaga ismét jótékonykodott

Lady Gaga napjaink egyik legőrültebb celebje, de jótékonysági tevékenységei mindig is tiszteletreméltóak voltak. A New York-i születésű énekesnő a héten hivatalos Twitter-oldalán bejelentette, hogy ő és családja nevében 1 millió dollárt adományozott az Amerikai Vöröskereszt segélyalapítványnak.

„Köszönöm, hogy segítségemre voltatok szellemi-lelki épülésemben. Most én segítek újjáépíteni a tiéteket. – írta Gaga a mikroblogon, majd hozzátette, hogy New York olyan városrészeinek köszönhetően lett azzá az emberré és művésszé, akit ma ismerünk, mint Lower Eastside, Harlem, Bronx vagy Brooklyn.

A pusztító Sandy hurrikán a múlt héten több mint száz halálos áldozatot követelt, és hatalmas károkat okozott New Yorkban és New Jersey-ben. Az Amerikai Vöröskereszt szóvivője szerint a szervezet azóta 103 millió dollár adományt gyűjtött az áldozatok megsegítésére.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek