Starity

Az Anna and the Barbies lemezbemutató koncertet tart

2012. november 30. 23:11   |   Szerző: _ToTo_

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új album anyagát november 30-án, a Barba Negra Music Clubban mutatják be a közönség előtt, ahol minden belépőjegy mellé magát az albumot is megkapják a koncertre látogatók.

hirdetés
Az Anna and the Barbies lemezbemutató koncertet tart

2012 november 30-án ad koncertet negyedik Ánem! című stúdióalbumuk megjelenése alkalmából az Anna and the Barbies. Az este vendégei lesz Kardos Horváth Janó (a néhai Kaukázus, most K2 zenekar fontembere), valamint Kiss Tibi (Quimby), aki Annával duóban adja elő a Márti dala című slágert.

A zenekar meghirdette az „esemény fotósa” nevű díjat is, így a koncerten készült fotókra és fotósaikra online lehet majd szavazni a koncert után. A nyertes egy darab egyéves „backstage-jóltartást” nyer, valamint „Az Anna and the Barbies imádott fotósa” címet. Minden vállalkozó szellemű koncertre járót, fotóst nagy szeretettel várnak az első sorokba.

A zenekar minden belépőhöz az új albumát adja ajándékba, amit a koncert napján a belépéskor lehet átvenni.


Az új album első slágere a Négykézláb című dal.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek