Starity

Megjelent Csondor Kata első lemeze

2012. december 01. 23:11   |   Szerző: Lindsay019

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három éve ismerte meg az ország Csondor Kata énekhangját, és most a lemez megjelenésére is sor került.

hirdetés
Megjelent Csondor Kata első lemeze

Nagyjából három évvel ezelőtt egy ország szerette volna tudni, hogy mégis milyen gyönyörű karácsonyi szám hallható a T-Mobile reklámjában. A „Hóban ébred” kezdetű dal olyannyira népszerű lett, hogy magyarok ezrei követelték a teljes számot, amit később Add tovább címmel meg is kaptak. Csondor Kata ekkor már nemcsak a szinkron, hanem a zene kedvelőinek kedvencévé is vált, és arról beszélt, hogy később majd lemezt, hivatalos oldalt szeretne.

Mindez három év alatt valóra vált. 2010-ben a T-Mobile az előző év sikerein felbuzdulva már teljes számot készített Katával a karácsonyi reklámhoz, ez a Fényből szőtt új világ lett, és bár kevésbé lett sikeres, dallama összességében sokkal szebb. Ekkor fogalmazódott meg egy karácsonyi album ötlete, mely most, két év munkálat után jelent meg.

A karácsonyi lemez a gyökereihez is hűen a Hóban ébred... címet kapta, és 10 karácsonyi dalt tartalmaz, köztük a két T-Mobile-reklámhoz készültet is. A címadó dalhoz ráadásul már videoklip is készült, amit Kata fel is töltött YouTube-csatornájára.

Egy friss interjúban azt is elárulta, miért éppen a karácsonyhoz kötődnek dalai: „Egy remélhetőleg nem elcsépelt szó a válaszom neked: a szeretet miatt. A reklám hangulata, a zene, a hang, a dal, mind – mind az emberekben, azt gondolom, oda hatott, egy olyan helyre bennük, ahol nem elméjük reagált, hanem ösztönösen az érzelmeik válaszoltak. Megszerették, és kiválasztották maguknak. Ösztönből. Nem feltétlenül azért, mert folyton-folyvást az orruk alá tették, hogy mit kell szeretniük. A témát pedig, hogy ehhez az ünnephez kötődjek, szintén nem én választottam. Azt érzem, erre kiválasztódtam valamiért. Nagyon úgy tűnik, hogy a sors akarta, mert emberi kéz akarása, számítása, terve nem volt a dologban.”

Mindezek mellett természetesen elkészült a várt hivatalos oldal is, valamint már rendelni is lehet a karácsonyi albumot.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek