Starity

A valóságban is együtt a Jóban Rosszban két sztárja

2012. december 14. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kembe Sorelt és Kondákor Zsófit alig néhány hete láthattuk összemelegedni a TV2 képernyőjén, most viszont elárulták, a való életben is egy párt alkotnak.

hirdetés
A valóságban is együtt a Jóban Rosszban két sztárja
Fotó: Bánkúti Sándor

A Jóban Rosszban forgatókönyve valóra vált – hónapokkal ezelőtt még csak találgatni lehetett, hogy mi van Kembe Sorel és Kondákor Zsófi között. Ők maguk csupán nagyon szoros barátságról beszéltek, a barátaik és a kollégáik is viccelődtek azon, hogy milyen sokat vannak együtt.

„Akkoriban mind a kettőnknek volt párkapcsolata, tehát szerintem ezért sem jutott eszünkbe az, hogy úgy nézzünk egymásra, mert tudtuk, hogy a másik foglalt” – mesélte Zsófi az Aktívnak.

Később mindkettőjük párkapcsolatának vége lett, és sorozatbeli szerepeik miatt is rengeteg időt töltöttek együtt. Egy közös bulizás során elcsattant csók óta viszont másképp néztek egymásra, s barátságuk mára szerelemmé alakult át – a Jóban Rosszban-rajongók legnagyobb örömére.

Zsófi és Sorel kapcsolata hasonlít az általuk alakított karakterekére, hiszen Vera és Józsi érdekházasságából is valódi szerelem alakult ki a Jóban Rosszban előző részeiben. Ezt az Aktív riportere is megjegyezte. „A sorozatban is ugyanez volt, ráadásul az az érdekes, hogy utána a sorozatban megírt párbeszédek köztünk is elhangzottak” – tette hozzá mosolyogva a színésznő.

Zsófi egyedül neveli kisfiát, Benit, aki többször találkozott már Sorellel. Reméli, hogy kisfia és új szerelme hamar megtalálják a közös hangot. Bár a páros még nem tervez előre, és egyelőre azt sem tudják, hogyan töltik majd a téli ünnepeket, de egy biztos: nagyon boldogok.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek