Starity

Megjelentek a Billboard év végi listái

2012. december 18. 10:10   |   Szerző: Im a SlaveForBritney

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mint ahogy már évtizedek óta minden év végén, most is megjelentek Amerika összesített zenei listái a Billboard által. 2011-től eltérően ebben az évben nem lettek olyan egyöntetűek a listák.

hirdetés
Megjelentek a Billboard év végi listái

2012 igencsak megosztó év volt a zeneiparban, annyi biztos. Az év vége közeledtével megjelentek az összesített zenei listák, melyek az év legsikeresebb előadóit, dalait, illetve albumait veszik számba.

Billboard 200

Amerika hivatalos listájának összegzése egy rekordot eredményezett. 2011-hez hasonlóan ebben az évben is az aranytorkú énekesnő, Adele 21 című albumából adtak el a legtőbbet, ezzel az albumlista trónját sikerült elfoglalnia. Így a 21 lett ennek az évszázadnak az első stúdióalbuma, ami két egymást követő évben első helyre került a listán. Ilyet utoljára Michael Jacksonnak sikerült produkálnia, amikor Thriller című lemeze 1983-ban és 1984-ben is a legkelendőbb LP lett. A 21 egyébként 2011. március 12-én került fel a 200-ra, és 2012. szeptember 8-áig minden egyes héten az albumlista legjobb 10-ében szerepelt, ami szintén rekordidőnek számít. Nagy meglepetés volt, hogy az ebben az évben elhunyt Whitney Houston 12 évvel ezelőtt kiadott válogatásalbuma is az előkelő 18. helyen végzett. A teljes lista a Billboard oldalán található.

Hot 100

Amerika hivatalos slágerlistájának összegzésében az év egyik legnagyobb meglepetése, Gotye Somebody That I Used to Know című dala kapta meg a legfelső pozíciót. A szerzemény nyolc hétig uralkodott a listán, így nem is meglepő, hogy 2012 legnagyobb slágerének választották. A második helyet egy másik meglepetés, Carly Rae Jepsen Call Me Maybe című slágere kapta meg, míg a harmadik helyet a fun. együttes We Are Youngja szerezte meg. Sokak csalódottságára a koreai rapper, PSY Gangnam Style című dala „csak” a 47. helyet érdemelte ki.

A listán helyet kapott még Rihanna, Pink, Katy Perry, Kelly Clarkson és Justin Bieber. Összességében 2012-ben is Adele tarolt, többféleképpen is az év énekesnőjének lett kikiáltva. Az új előadó című kategóriát a One Directionnek adták, az Up All Night című stúdióalbumuk és a What Makes You Beautiful című debütáló számuk is jól szerepelt a Billboard listáin. 2012 zeneileg elég sok meglepetést tartalmazott, ugyanilyen éveket várnak az amerikaiak a jövőben is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek