Az Alkonyat sztárpárja végleg szakított?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nemrégiben még a nagy békülésről, közös házról és tervben lévő porontyokról olvashattunk, ám úgy tűnik, Robert és Kristen ismét szakítottak. A lány félrelépése óta nem nagyon volt felhőtlen a kapcsolatuk.
A brit The Sun információi szerint már az ünnepek alatt is nagy feszültség volt a sztárpár kapcsolatában, és Robert javaslatára az ünnepeket is külön töltötték. Az is igen feltűnő volt, hogy vasárnap, a Golden Globe-díj-átadóra is külön érkeztek. Úgy látszik, az Alkonyat szépfiúja megunta a színlelést/szenvedést, mert közölte Kristennel: inkább legyenek csak barátok.
Pattinson azt mondja, ezzel nem zárta ki annak esélyét, hogy újra kibéküljenek, de mindenek előtt a bizalmat kellene újjáépíteni, ami, úgy tűnik, a híresztelésekkel ellentétben mégsem sikerült az utóbbi hónapokban.
Egy, a párhoz közel álló meg nem nevezett forrás szerint Kristen eléggé kiborult barátja javaslatán, de aztán nagy nehezen elfogadta ennak döntését. Azonban nem adja fel, reménykedik benne, hogy idővel beforrnak majd a sebek, és újra az a pár lehetnek, akik régen voltak.
A színezést kihagyva azonban nagyon úgy tűnik, ez a békülés még várat magára, ugyanis a lány New Yorkba költözik, míg a színész továbbra is Los Angeles lakosságát boldogítja. Lehet, hogy tényleg csak az Alkonyat-széria befejezéséig színleltek, és most már útjaik végleg különváltak?
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.