Starity

Keresztes Ildikó is kiszáll az X-Faktorból?

2013. január 24. 19:07   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az már biztos, hogy Malek Miklóst nem láthatjuk viszont az X-Faktor mentorai között, most azonban Keresztes Ildikó sem biztos abban, hogy folytatja a versenyzők bírálását.

hirdetés
Keresztes Ildikó is kiszáll az X-Faktorból?

Magyarország talán legnépszerűbb tehetségkutatója, az X-Faktor harmadik szériája decemberben ért véget, amely után a legtöbb érintett elmondásuk szerint szeretett volna pihenni. Ennek ellenére vágyuk lehetetlennek bizonyul. Ezért az egyik mentor, Malek Miklós úgy döntött, befejezi a szereplést három évad után, és most egy másik zsűritag sem biztos, hogy a mentorok között marad. Ha az X-Faktorról van szó, akkor a legtöbben a műsor egyetlen női zsűritagja, Keresztes Ildikó maradását kérdőjelezik meg.

„Szerettem volna kicsit elbújni a világ elől. Azt terveztem, januárban nem dolgozom, ám nem így lett – mondta az énekesnő a Blikknek. – Ilyenkor, év elején, amikor megkérdezik, hogy elvállalom-e a következő szériát is, akkor mindig azt szoktam mondani, hogy én ezen még nem tudok gondolkozni. Az az igazság, hogy elsősorban mégis csak énekes színésznő vagyok, feláldoztam a szakmámból három fél évet. Amit persze nem bánok, mert rengeteg barátság, tapasztalat és szép emlék az, amit magam mögött tudhatok az elmúlt időszakból. Sok szeretetet kaptam az új tehetségektől, és örültem, hogy egy kicsit én is segíthettem nekik elindulni ezen a pályán. Persze Malek Miki távozása után világossá vált, hogy mi együtt kezdtük a mentorkodást, négyen, ha ő távozik, akkor már nem lesz ugyanolyan a csapat” – fejezte be Ildikó.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek