Starity

Apa lesz Trevor McNevan

2013. január 30. 13:01   |   Szerző: dijansalihu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Teerawk, azaz Trevor McNevan és felesége, Erin májusra várják első közös babájukat, aki fiú lesz.

hirdetés
Apa lesz Trevor McNevan

A Thousand Foot Krutch frontembere nem sokat hallat magánéletéről, de miután megkapta a legjobb indie-előadónak járó díjat, bejelentette, hogy feleségével, Erinnel első közös babájukat várják, aki a jelek szerint májusban érkezik. Már a baba neme is nyilvánosságra került; fiú lesz.

Trevor neve kevésbé ismert hazánkban, pedig 17 éves kora óta zenél. Legnagyobb sikereit a Thousand Foot Krutch bandával érte el, de emellett az FM Staticben is zenél. A TFK-val hét lemezük jelent meg, melyek közül talán a tavaly megjelent The End Is Where We Begin a legsikersebb, mely a 14. helyen debütált a Billboard 200-on.

Az albumról sokan ismerhetik a War of Change-t, hiszen a WWE pankráció is felhasználta a dalt. A Light Up The Skyt az egyik legismertebb játékszoftvergyártó, az EA Sports használta fel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek