Starity

Megjelent a One Direction filmjének előzetese

2013. február 11. 11:11   |   Szerző: Lady Suzy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap került fel a banda hivatalos VEVO-csatornájára filmjük előzetese, mely máris hatalmas sikereknek örvend a rajongók körében.

hirdetés
Megjelent a One Direction filmjének előzetese

Az utóbbi időben a One Direction-fiúk botrányaitól volt hangos a sajtó, míg Harry Stylesnak a Taylor Swift-üggyel kellett „megbirkóznia”, addig Zayn Malikról olyan hírek keltek szárnyra, miszerint megcsalta barátnőjét. Mindezek mellett klipet is jelentettek meg, népszerűsítették albumukat, valamint szorgosan készülnek turnéjukra, így nem volt idejük pihenni.

Most pedig a mozikba készülnek betörni a fiúk, első hivatalos 3D-s filmjük augusztus 30-án kerül a filmvásznakra, előzetese pedig a tegnapi naptól elérhető YouTube-on is.

A produkcióban feltűnik majd Louis Tomlinson és Liam Payne barátnője, Eleanor Calder és Danielle Peazer, illetve Zayn párja, a Little Mix énekesnője, Perrie Edwards is, azonban Taylor Swift nem kapott még csak egy jelenetet sem.

A rajongóknak addig sem kell szomorkodniuk, a fiúk világ körüli turnéja két héten belül kezdetét veszi először az Egyesült Királyságban, majd Európa többi részén, nyáron pedig meghódítják Amerikát is. A koncertsorozat novemberben zárja be kapuit.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek