Starity

Üzenget egymásnak a Barátok közt két sztárja

2013. február 12. 10:10   |   Szerző: Betti90

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két színész sosem barátkozott össze a Barátok Közt forgatásán. Az utóbbi napokban ismét kiéleződtek az ellentétek.

hirdetés
Üzenget egymásnak a Barátok közt két sztárja
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

A mostani vita abból indult ki, hogy a Berényi Andrást alakító színész diszkóban lép fel Szőke Zoltánnal, aki testvérét, Berényi Miklóst alakítja a Barátok Köztben. Németh Kristóf nagyon rossz véleménnyel van volt kollégája tevékenységéről, és ez nyíltan is jelezte, ráadásul hozzátette, hogy a két színészt soha nem engedné egy színházba.

R. Kárpáti erre reagálva a Borsnak küldte be válaszát Németh Kristófnak. „Nagyon sajnálom, hogy eddig nem adódott alkalom, hogy színpadi működésemről is némi képet alkothass, ezért szeretettel meghívlak Csurka: Az idő vasfoga című előadásra, amelyben Darvas Iván egykori szerepében álltam ismét színpadra. Ha megtiszteled jelenléteddel az előadást, egészen biztos, hogy szakmaiságomról nyilvánított véleményed kevésbé lesz hiteltelen. Végezetül – mint idősebbtől – egy apró tanács: nem érdemes citálni, ki mivel keresi a kenyerét, s milyen úton jutott adott pozíciókba. Nem elegáns.”

A két színész évekig játszott együtt a Barátok Köztben, azonban sosem kerültek baráti viszonyba, sőt, sok vita alakult már ki köztük.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek