Starity

Startolt Pink világ körüli turnéja

2013. február 15. 12:12   |   Szerző: edyna16

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Phoenix volt a szerencsés város, ahol először láthatták Pinket a The Truth About Love turnén belül. Az énekesnő rendhagyó elemekkel dobja fel a koncertet, mint azt már megszokhattuk tőle.

hirdetés
Startolt Pink világ körüli turnéja
Fotó: Wireimage

Utolsó turnéja 2010-ben ért véget, mielőtt életet adott kislányának, ám két év szünet után újult és teljes erővel tért vissza. Az énekesnő már új albumának dalaira, a The Truth About Love-ra építette fel a koncertsorozatot, de természetesen a régi örök slágerek is felhangzanak, mint például a Just Like A Pill vagy a Family Portrait.

A turné több helyre is ellátogat majd összesen 99 show-jával. Ebből csupán Ausztráliában 42 koncert, Európában 31, Amerikában pedig 26 előadás lesz. Pink már a start előtt nagyon izgatott volt: „A Truth About Love turné két nap múlva kezdetét veszi. Jobb, ha rákészülök, és k*rva jó leszek, vagy ki leszek rúgva. Vagy kilépek. A kettő közül valamelyik.”


Pink a levegőben

Az biztos, aki részt vesz akár egyen is, maradandó élményben lesz része, hiszen a 33 éves énekesnő úgy pörög a levegőben, hogy azt élmény nézni, hiszen az akrobatikus tudásával kápráztatja el rajongóit. Ő maga is nagyon várta az első fellépését: „Nem hiszem el, hogy megtörténik! A Truth About Love turné MOST keződik!” – írta a Twitteren a gyönyörű hangú énekesnő, majd a show után is hangot adott véleményének: „Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki eljött, és velünk szórakozott. Hamarosan újra találkozunk!”

A koncertsorozat szeptember 13-án ér véget Sydney-ben, hozzánk legközelebb pedig Bécsben kerül megrendezésre május 9-én.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek