Starity

Megszületett Aarón Díaz gyermeke

2013. február 28. 16:04   |   Szerző: Ancsu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február 27-én született meg Aarón Díaz és Lola Ponce első közös gyermeke. Lola kislánynak adott életet.

hirdetés
Megszületett Aarón Díaz gyermeke

Megszületett Aarón Díaz és Lola Ponce első közös gyermeke. A színésznő egy kislánynak adott életet február 27-én, az argentin Rosario városban, 12 óra 45 perckor. A kicsi az Erin nevet kapta.

„Aarón nagyon boldog. A várakozás nagyon hosszú volt. A kislányt és Lolát is csak hercegnőnek hívja” – nyilatkozta Aarón sajtósa a spanyol People magazinnak.

Már múlt hét csütörtökön is nagyon izgatott volt a színész a Premio Lo Nuestro vörös szőnyegén, ahol a következőket nyilatkozta: „Jól vagyok, de nagyon aggódom. A gyermekem bármelyik pillanatban úgy dönthet, hogy akkor most világra jön. És én mindenféleképpen szeretnék ott lenni. Holnap már megyek is vissza Argentínába. A nevét majd a születéskor fogjuk eldönteni” – nyilatkozta február 21-én a díjátadón

Az énekes-színésznő terhessége alatt írt egy dal születendő gyermekének, valamint egy könyvet is, „Nueve meses, nueve lunas" címmel, mely magyarul annyit jelent: kilenc hónap, kilenc hold. A pár azt tervezi, hogy néhány hónap múlva, majd Mexikóvárosban egy magazinban megmutatják kislányukat. Sok boldogságot az újdonsült szülőknek!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek