Starity

A feketelista: akik nem kapnak Oscart, de megérdemelnék

2013. március 02. 16:04   |   Szerző: rek4

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem mindenki felel meg az Oscar-díjat ítélő bizottságnak, a tehetség pedig nem mindig elég, hogy kiérdemeljék a díjazást. Lássuk, kik ők?

hirdetés
A feketelista: akik nem kapnak Oscart, de megérdemelnék

A 85. Oscar-gála után a filmipar is szusszan egyet, a kritikusok elemzik, hogy vajon mindenki megérdemelte-e azt a díjat, amivel távozott és vajon mindenki kapott-e, aki kiérdemelte, a publikum pedig önmagában értékeli az eseményeket.

Tény, hogy aki díjat szeretne nyerni, annak meg kell felelnie bizonyos elvárásoknak. Épp ezért sok kritikus hangoztatja, hogy az Oscar-díj már régóta nem ugyanazt jelenti, amit egykor, hiszen nincs már akkora presztízsértéke. Arról nem is beszélve, hogy már nem jelent akkora meglepetést a jelöltek listája sem, hiszen a legtöbb jelöltön látni, hogy eleve azért készült el, hogy elnyerje a díjat megítélő bizottság tetszését.

Természetesen mindemellett – a kritikusok véleménye ellenére – érdemes megjegyezni, hogy a díjat elnyerők többsége valóban jó munkát végzett az előző évhez képest is. A díjat egyébként az Academy of Motion Picture Arts and Sciences, vagyis az AMPAS ítéli meg, amely egy 6000 főből álló bizottság. A tagok jó részének kiléte titkos.


tumblr.com

Korábban már beszámoltunk arról, kik az Oscar-ellenes művészek, most összegyűjtöttünk pár olyan tehetséges művészt, akik valószínűleg soha életükben nem kapnak Oscar-díjat. Az okok természetesen ismertek.

Kezdjük a sort John Malkovichcsal, aki először – és minden bizonnyal – utoljára 1985-ben kapott Oscar-díjat. Majd két évvel később egy Los Angelesben található bárban közölte a görög származású producerrel, Ariel Hammerttel: „Én márpedig nem vagyok a táncoló majmocskád.” – ezt az Akadémia nyilván a mai napig rossz néven vette tőle.

De vajon mit tett Edward Norton? A színész két jelölést kapott, mellékszerepéért 1997-ben a Legbelső félelem, majd 1999-ben az Amerikai história X című filmekben nyújtott alakításáért. Edward „bűne” csupán annyi, hogy előszeretettel írja meg – és át – saját forgatókönyveit, s mikor a Hihetetlen Hulk elkészült, olyan kevesen voltak rá kíváncsiak, hogy azóta lekerült a VIP listáról.


images.mstarz.com

Az, hogy hiába nagyon jó vagy zseniális egy scientológus-színész, jelölést nem fog kapni, mi sem mutatja jobban, mint John Travolta és Tom Cruise esete. Egy kritikus azt írta: „Bár a bizottság több tagja is a szekta tagja, a nyilvános követők sosem fognak jelölést kapni.”

Robert Downey Jr. szintén két évben kapott már jelölést. 2009-ben a Trópusi vihar epizódszerepéért, de még ezelőtt 1993-ban két jelölést is kapott a Chaplin című filmért. Az ok a következő: „Akkoriban még súlyos heroinfüggőségben szenvedett. Ezt az akadémiában senki sem merte megkockáztatni.”


korkep.sk

Aki a magánéletével túl sokat szerepel a címlapokon, vagy nem mutat példát, az sosem kaphat díjat. Remek példa még erre Leonardo DiCaprio, aki idén a Django elszabadul című filmben zseniális és minden tekintetben lenyűgöző szerepet nyújtott, díjazták a filmet Tarantinót és Christoph Waltzot, de ő maga kimaradt.

Hol marad még Annette Bening? Tavaly az akadámia tagja volt, idén még csak nem is jelölték. A színésznő 4 jelölést kapott életében, ám sosem csinált nagy titkot abból, hogy inkább játszik a Broadwayen, minthogy a filmvásznon tündököljön, hiszen „Szívesebben kapnék Tonyt, mint Oscart.” – jelentette ki Annette.


wikimedia.org

Bill Murray: a színész 2003-ban kapott jelölést és nem rejti véka alá saját véleményét: „Életem során sok fontosabbnál fontosabb ember lábára léptem, örülhetek, hogy még egyáltalán kapok munkát.”

Joaquin Phoenix sem remélhet túl sok jót nemrég tett kijelentése után: „Az Oscar egy kalap sz*r.” Liam Neeson kijelentése is meglepő: „Ha a Schindler listájával nem nyertem volna, akkor soha.”

Végül Johnny Depp – egy belső informátor szerint: „Ő egyszerűen még nem elég jó ahhoz, hogy díjat nyerjen” – mondta, majd kacsintott egyet. Majd hozzátette, hogy a díj elnyerése még nem feltétlenül jelent sikeres karriert Hollywoodban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek