Starity

Fernando Colunga elhagyta a mankóit

2013. március 21. 20:08   |   Szerző: H.P.K.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jóképű mexikói úriember néhány héttel ezelőtt megsérült legújabb sorozata, az Amit a szív diktál forgatásán. Most azonban már jobban van, és segédeszköz nélkül is jár.

hirdetés
Fernando Colunga elhagyta a mankóit

Fernando Colunga néhány héttel ezelőtt balesetet szenvedett aktuális komikus telenovellája, a Porque el amor manda (Amit a szív diktál) forgatásán. Bal térdének sérülése olyannyira komolynak bizonyult, hogy a forgatókönyvírók kénytelenek voltak beleszőni a történetbe, ugyanis a sármos színész egészen mostanáig egyáltalán nem volt képes mankó nélkül közlekedni.

A sajtónak nemrég kollégái beszéltek, miszerint Nando már egyre jobban van, gyógyul a lába, és most már végre mankóra sincs szüksége a járásban, igaz, még kicsit biceg.

A sorozatban az Avon titkárát, név szerint Jesús Garciát alakító színészről így nyilatkozott kolléganője, az Alma Montemayort megformáló  Blanca Soto: „A történetet szerencsére remekül hozzá igazították, és mindnyájan rendkívül fegyelmezetten és türelmesen viseljük a helyzetet. Fert minden egyes nap rehabilitáljuk a folyosón. Újra és újra belém karol, és sétálunk. S bár ez a szituáció egyáltalán nem vicces, szerencsére már sokkal jobban van” – mondta mosolyogva.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek