Starity

Lucero az ABC felkérését is elutasította

2013. március 22. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lucero nem kér az Egyesült Államokból, és nem vállal el ott főszerepet; még az ABC felkérését is elutasította.

hirdetés
Lucero az ABC felkérését is elutasította

Az ABC Studios köztudottan az egyik legnagyobb amerikai társaság, melyen olyan sorozatok futnak, mint a Grace Klinika vagy éppen a Castle. Lucero pedig egy nagyon híres telenovella-színésznő és énekesnő, akinek a tehetségére az Egyesült Államok is felfigyelt. Az ABC egy főszerepet ajánlott a sztárnak, ám Lucero nagyon is komolyan gondolta, amikor azt mondta, hogy semmilyen szerepet nem vállal el mostanában, így még egy amerikai felkérésre is nemet mondott, ami valljuk be, egyfajta áttörés is lehetett volna.

Az ABC a Televisa egyik sikersorozatának, a Mujares Asesinasnak tervezi az angol remake-változatát – Killer Woman címen –, melyhez Lucerót kérték fel, ám a mexikói sztár határozottan nemet mondott, és ezzel nemcsak egy amerikai szerepet utasított el, hanem azt az ajánlatot is, miszerint biztosítják neki a luxuskörülményeket Los Angelesben, Kaliforniában, és mindent a stúdió állt volna, illetve egy hétéves szerződést is felajánlottak, de úgy látszik, még ez az ajánlat sem tudta eltántorítani Lucerót attól, hogy most minden figyelmét a családjára összpontosítja. Emelett ugyanennek a sorozatnak a mexikói remake-jét is elutasította még 2011-ben.

A Riválisok sztárja már többször is hangsúlyozta, hogy az ő hazája Mexikó, és soha nem fogja elhagyni, illetve a családját sem. Ám annak ellenére, hogy nemet mondott az ABC-nek, a Twitteren kifejezte háláját a stúdiónak és a rajongóinak is azért, hogy támogatják, és leírta, reméli, jó döntéseket hozott, illetve áldottnak érzi magát (a sok elismerés és támogatás miatt).

A híresség nem csak ezt a szerepet utasította vissza, hiszen Rosy Ocampo felajánlott neki egy Maria Zaratini által írt sorozatfőszerepet, amit kizárólag csak a gyönyörű színésznőnek írtak, de erre is nemet mondott.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek