Starity

Tegnap búcsúztak Cipőtől

2013. március 23. 15:03   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Republic dalait száműzték a temetésről, ahol több ezer ember tette tiszteletét tegnap délután.

hirdetés
Tegnap búcsúztak Cipőtől
Fotó: MTI/Kollányi Péter

A Republic frontembere március 11-én vesztette életét, miután három hét után leállt a szíve. A temetést megelőzően országszerte több emlékestet tartottak Cipőnek, a kistarcsai temetőben mégis több ezer ember jelent meg, hogy tisztelegjen előtte.

Nem sokkal fél három után hozták ki a koporsót a ravatalozó elé, mindenki egy szál sárga rózsával várta az énekest. A hangszóróból Republic-dalokat játszottak, de az édesanya nem bírta elviselni, hogy fia hangját hallja, így instrumentális szerzeményekre cserélték ki a dallistát – írja a Blikk.

A temetésen megjelent többek közt Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea, Horváth Charlie, D. Nagy Lajos, Szigeti Ferenc és Szabó András is. A zenekar basszusgitárosa mindenki együttes nevében mondott búcsúztatót, és célul tűzte ki, hogy a dalait megismerteti majd a gyermekeikkel, hogy a Republic üzenete tovább szárnyaljon generációkon át, ezentúl Cipő nélkül.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek