Starity

Júniusban jön a világvége

2013. április 03. 10:10   |   Szerző: SutoTamas

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

James Franco, Danny McBride és Seth Rogen nevének hallatán az Ananász Expressz produkció ugorhat be, de idén ez minden valószínűséggel megváltozik, ugyanis 2013. június 12-én debütál az Itt a vége című vígjáték.

hirdetés
Júniusban jön a világvége

Az Ananász Expressz után újra összeáll a fentebb említett trió egy nem mindennapi film elejéig. Az Itt a vége című vígjátékban a színészek nem holmi idegen karaktereket alakítanak majd, hanem saját magukat, amint szembenéznek Los Angeles apokalipszisével.

Idén márciusban a Burt Wonderstone esetében sztárparádéról beszéltek, de Steve Carell, Jim Carrey, Steve Buscemi és Olivia Wilde produkciója a vígjátékok egy visszafogottabb stílusát képviseli, míg az Itt a vége az előzetes és a stáb alapján nem riad vissza semmitől: a hasunkat fogva fogunk nevetni, míg a filmvásznon a sztárok túlélni próbálnak. Az illusztris színészek sora a következő: Jay Baruchel, Jonah Hill, Craig Robinson, Micheal Cera és Emma Watson. E nevek nagy része garancia a szórakozásra.

A történetről csak annyit tudni, hogy James, Jonah, Jay, Seth, Danny és Craig egy James Francónál tartott bulin ragadnak, miközben odakint az angyalok városa pusztul.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek