Starity

Jessica Alba csak igazán jó szerepeket vállalna

2013. április 06. 10:10   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai színésznő azt nyilatkozta, hogy csak egy érdekes szerep kedvéért válna el a gyermekeitől.

hirdetés
Jessica Alba csak igazán jó szerepeket vállalna

Jessica Alba csak olyan szerepeket fog elvállalni a jövőben, amik megérik azt, hogy távol kelljen lennie a gyermekeitől.

A harmincegy éves színésznő két kislányát – a négyéves Honort és a húsz hónapos Havent – a férjével, Cash Warrennel neveli, és beismerte, hogy amikor édesanya lett, az életében az elsőbbség eltolódott a karrierjéről a családjára. Most már csak olyan szerepeket fog elfogadni, amiket igazán akar.

A brit Glamour magazinban így nyilatkozott: „Amikor gyerekeid vannak, azt gondolod: nem kell dolgoznom a munka kedvéért. Olyan szerepeket akarok csak elvállalni, amik megérik azt, hogy nem lehetek a gyermekeimmel vagy az irodámban.”

Habár Jessica még mindig keresett színésznő, és erre büszke is, ragaszkodik ahhoz, hogy semmi nem nyújt neki akkora boldogságot, mint az anyaság és az, hogy jó feleség lehet. „Az anyaság, a jó kapcsolat a férjemmel, a barátaim – ezek élveznek elsőbbséget ... ezek azok a dolgok, amik valójában meghatároznak engem, nem pedig egy mozipremier vagy egy filmplakát.”

A színészet mellett Jessica egy saját, környezetbarát termékeket forgalmazó céget is indított. A Honest Company természetes anyagokból készült babaholmikat árul – a saját gyermekeinek egészsége és jóléte motiválta a cég létrehozásában.

„Nem színésznőként tekintek erre, hanem anyaként, és egyszerűen csak a legjobbat akarom a családomnak, ahogyan minden anya. Ezzel nem vitatkozhatsz.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek