Starity

Megjelent a This Is Us hivatalos plakátja

2013. április 19. 18:06   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit One Direction bemutatta a nyár végén a mozikba kerülő filmjének hivatalos plakátját, amelyen több ezer rajongó arcképe található kicsiben.

hirdetés
Megjelent a This Is Us hivatalos plakátja

A fiúbanda több ezer, a rajongóik által beküldött arcképet használt fel, hogy megalkossa a 3D-ben készülő mozifilmjük, a This Is Us plakátját, amit nemrég be is mutattak a közönségnek. (Az ötlet nem eredeti, viszont a rajongóik tetszését mindenképpen elnyerte.)

A technológia csodájának köszönhetően, ha valaki az okostelefonjával (és a Zappar mobilapplikációval) nézi meg a poszter digitális változatát, az öt srác megelevenedik előtte.

Valószínűleg most minden lány kétségbeesetten nagyítja ki a posztert, hogy megtalálhassa a saját arcát, és lelkesen számolja a napokat az angol bemutatóig, augusztus 29-éig. A következő napon pedig Amerikában debütál majd a film.

A fiúk körül jelenleg is pezseg az élet: nemrég mutatták be a viaszmásaikat Madame Tussaud panoptikumában, és kiderült, hogy jelenleg ők a zeneipar egyik legjobban kereső csapata – a személyes vagyonuk 25 millió font körül mozog.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek