Starity

A Szürke ötven árnyalata miatt vesztette el munkáját a tanárnő

2013. május 05. 10:10   |   Szerző: Bogi13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai tanárnő elvesztette munkáját, mert az egyik diákjának megvette a Szürke ötven árnyalata című könyvet. Az oktatót a gyermek édesanyja jelentette fel az iskola vezetőségénél.

hirdetés
A Szürke ötven árnyalata miatt vesztette el munkáját a tanárnő

Egy amerikai tanárnő azért, hogy olvasásra buzdítsa kilencedikes diákját, saját pénzéből vett neki egy példányt a Szürke ötven árnyalta című erotikus regényből. Azonban a diák édesanyja megtalálta lányánál a könyvet, majd számon kérte rajta, hogyan került hozzá. A tanuló pedig elmesélte, hogy az irodalom-tanárnőtől kapta ajándékba – számolt be az Inquisitr.

Az édesanya olyan dühös lett, hogy azonal feljelentette az oktatót, aki azzal próbált mentegetőzni, hogy a diákja kérte tőle a könyvet, és neki fogalma sem volt arról, miféle műfajú. Hozzátette, ha tudta volna, mit tartalmaz a regény, sosem vette volna meg.

Ez azonban nem érdekelte az iskola igazgatóját, hiszen a borítón is szerepel, hogy erotikus tartalommal bír és felnőtteknek ajánlják, így egy egyhetes felfüggesztés után eltanácsolta a tanárnőt az iskolából.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek