Starity

Duncan James félt Isten haragjától

2013. május 19. 09:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Duncan James, a Blue énekese bevallotta, hogy nagyon tartott attól, hogy Isten megbünteti biszexualitásáért.

hirdetés
Duncan James félt Isten haragjától

Nők milliói rajonganak érte, és hivatalos szívtiprónak tartják, ő maga pedig elmondta még régebben egy interjú során, hogy egy jós azt mondta neki, előző életében lovag volt – ezért is volt meglepő a négy évvel ezelőtt tett bejelentése, miszerint mindkét nemhez vonzódik.

Duncan a vallomása után rettentően félt, hogy Isten ezt a bűnét sosem fogja megbocsátani. „Életem egyik legnehezebb dolga volt a vallomásom! Muszáj volt bevallanom! De nehéz volt… elmentem az egyik katolikus templomba, és beszéltem erről egy pappal. A pap ezzel törte meg a csendet: „Mi az, amit el kell mondanod nekem?” Ez után elmeséltem, de ez teljesen szemben áll mindennel, amit a katolikus egyház képvisel!”

Az interjúból az is kiderült, hogy Duncannek volt egy hároméves kapcsolata, ami 2003-ban kezdődött. Egész addig csak és kizárólag nőkkel létesített kapcsolatot, ám akkor egy férfival kezdett viszonyt. Senki nem tudott róla, kivéve énekestársai, Antony Costa, Simon Webbe, és Lee Ryan.

„Nagyon furcsa volt ez az egész. Paranoiás lettem mellette!” – vallotta az énekes. Duncan arról is beszélt, milyen partnerre is vágyik: „Kissé önző vagyok ilyen téren: vagy mindent vagy semmit.”

A Blue egyébként jelenleg turnézik, nemrég jelent meg új albumuk, a Roulette, amit már saját kiadójuk jelentetett meg. Az album első kiadott dala a Hurt Lovers volt, ami hatalmas sikernek örvendett.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek