Starity

Janza Kata még nem megy férjhez

2013. május 28. 20:08   |   Szerző: Kelly

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Operettszínház színésznője és szerelme, a szintén színművész Szerényi László már lassan egy éve együtt vannak, de esküvőről még nem esett szó.

hirdetés
Janza Kata még nem megy férjhez
Fotó: nyugat.hu

Több mint kilenc hónapja már, hogy fény derült a színművészek kapcsolatára, mára már mindent megosztanak egymással, túl léptek a kezdeti fázison, azonban még esküvőről szó sem lehet. Erről Kata mesélt a Borsnak.

„Tanuljuk egymást, ismerkedünk a másik hétköznap­jaival, és nem tagadom, nagyon élvezzük és szeretjük ezt a szerelmet. Már nem egy kezdődő, hanem egy valódi, hétköznapi, szerelmes, boldog, vidám kapcsolat a miénk. Beengedtük a másikat az életünkbe, és ez most így van jól” – nyilatkozta a színésznő, akinek egyébként már azt is megjósolták, még a kapcsolatuk kezdetén, hogy ennek a szerelemnek házasságkötés és gyermekáldás lesz a vége.

Kata viszont úgy véli, jobb, ha egyelőre napról napra élik az életüket, az esküvő így egy ideig nem lesz terítéken.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek