Starity

Channing Tatum aggódik Justin Bieber miatt

2013. június 05. 16:04   |   Szerző: DennyKeh

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Channing Tatum a Vanity Fairnak adott interjú során mesélt Bieberrel való aggodalmáról, és azt is megosztotta, hogyan nevezték el első gyermeküket.

hirdetés
Channing Tatum aggódik Justin Bieber miatt

Channing Tatum május 31-én végre megtapasztalhatta, milyen érzés apának lenni, hiszen neje, Jenna Dewan világra hozta kislányát, Everly Tatumot. A Magic Mike főszereplője a Vanity Fair magazin júliusi számában válaszolt néhány kérdésre, és elmondta, hogy aggódik Justin Bieber miatt.

„Aggódom Bieber miatt, ember. Az a gyerek durván tehetséges. Remélem, hogy nem esik bele a fiatal gyerekek gyakran elkövetett hibáiba, mert valakinek felelősnek kell lennie érte, még akkor is, ha nem kéri.”

Channing az interjú során arról is beszélt, szeretne jó barátja lenni a kislányának, akiről néhány hónappal ezelőtt megérezte, feleségével ellentétben, hogy lány lesz, valamint nem szeretné elkövetni ugyanazokat a hibákat, amelyek vele és édesapjával is történtek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek