Starity

Megműtik Demi Lovatót

2013. június 07. 09:09   |   Szerző: Selena02

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rajongóknak gyanússá vált, hogy Demi még nem publikálta a turné időpontjait, de nem kell izgulni: csupán egy apró műtétről van szó!

hirdetés
Megműtik Demi Lovatót

Az egykori Disney-üdvöske nemrég dobta a boltok polcaira az új albumát, Demi néven. Az új album ellenére mégsem jelentette be a turné időpontjait az izgatott rajongóknak. Kiderült, hogy mandulaműtétje lesz, mivel az utóbbi időkben elég sok gondot okoztak neki, ezért úgy döntött, megszabadul tőlük.

Minderről az Alan Carr show-ban nyilatkozott: „Már évek óta tervezem, hogy kivetetem őket. De az évek csak teltek-múltak, elfoglalt voltam és nem lett belőle semmi. De folyamatosan lebetegedtem miattuk. Komolyan, havonta legalább egyszer beteg lettem. Nincsenek már hasznaimra a manduláim, így hát menniük kell.”

Demi azt is elárulta, hogy semmilyen fájdalomcsillapítót nem akar szedni, úgy látszik, az élet megedzette a rehabilitációs központban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek