Starity

Modellszerződést kötött Taylor Momsen

2013. június 16. 13:01   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jessica Alba és Lana Del Rey útját fogja járni a The Pretty Reckless énekesnője.

hirdetés
Modellszerződést kötött Taylor Momsen

Úgy tűnik kicsi Jenny a háta mögött hagyta varrógépét és ruhaterveit, és inkább a kifutókon és a kamerák előtt szeretné megcsillogtatni tehetségét, mint modell, ugyanis a Us Weekly információi szerint Taylor Momsen szerződést kötött a világ egyik legnagyobb modellügynökségével, a Next Modeling Managementtel.

A 19 éves szőkeség 2011-ben jelentette be, hogy szünetelteti színészi karrierjét, és inkább a zenére szeretne koncentrálni bandájával, a The Pretty Recklessel, így idén már második stúdióalbumukat fogják kiadni, de most új útra lép majd, hiszen olyan nevek mellé csatlakozik az ügynökségnél, mint Alexa Chung, Ellie Goulding, Jessica Alba vagy éppen Lana Del Rey.

Taylornak egyébként nem ez lesz az első megnyilvánulása a modellkedés terén, ugyanis Madonna és lánya, Lourdes kollekciójának, a Material Girl-nek is volt reklámarca 2010-ben, majd John Galliano 2010-ben piacra dobott Parlez-Moi d’Amour nevezetű parfümjének reklámaiban is feltűnt, és a brit New Look nevezetű ruházati cég is felkérte még régebben.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek