Starity

Csalás a szépségkirálynő-választáson?

2013. június 24. 09:09   |   Szerző: Bogi13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei szépségkirálynő-választáson történt egy nem várt esemény, ugyanis Kocsis Korinna visszautasította a harmadik helyet, tettének pedig nagy visszhangja lett. A lány szerint előre tudni lehetett kik nyerik a fő koronákat, és neki már csak a harmadik hely jut.

hirdetés
Csalás a szépségkirálynő-választáson?

Nem volt botránymentes a szombat esti szépségkirálynő választás, melyet Rákosi Annamária nyert meg. Az egyik versenyző, Kocsis Korinna, aki egyébként a közönség kedvence volt, visszautasította a Miss Intercontinental Hungary-nek járó koronát, majd azt állította, biztos volt benne, hogy nem nyerhet, továbbá azt is hozzátette napokkal a döntő előtt tudta, csak a harmadik helyet szerezheti meg – írja a Blikk

„Ezeket a sorokat is még a döntő előtt egy nappal írtam annak tudatában, hogy nem én nyerem a Miss World és Miss Universe Hungary címek egyikét sem. Az okokról bővebben információt megosztani veletek nem áll módomban, mivel jelenleg köt a szerződésem„ – állt Korinna bejegyzésében.

A kijelentésének hatására egy másik jelölt, Vígh Diána is – aki szintén visszatérő versenyző volt – csalásról írt, ám már egy kicsit bővebben a Facebook-oldalán.

„Gratulálok a győzteseknek, akiket Hajdú Péter kiválasztott! A szüleim a zsűri mögött ültek, konkrétan üres papírokat szedtek össze” – volt látható a bejegyzés a közösségi oldalon.

Kárpáti Rebeka, a Miss Universe Hungary 2013 cím győztese nem háborodott fel az események hatására, ő tudja, hogy becsületesen nyert, és neki csak ez számít, ráadásul édesapja, R. Kárpáti Péter is mindenben mellette áll.


A Miss Intercontinental Hungary címet végül Tímár Brigitta nyerte, így ők hárman képviselik hazánkat a legrangosabb nemzetközi szépségversenyeken.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek