Sportos fotósorozat készült Száraz Dénesről
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Száraz Dénes a forgatás után nemcsak apaként és férjként bizonyít, hanem igazi sportemberként is.
A színész igazi sportember, imád hegyet mászni és sorra indul a maratonokon is. Ám bevallotta, régebben dohányzott és a szenvedélye mai napig kísérti.
„Tíz évig dohányoztam, utána nyolc évig egyetlen szálat sem szívtam el. Bevallom, mostanában csak nagyon ritkán, egy-egy cigarettára rágyújtok. Nyilván egészségtelen, ráadásul minden szál után lelkiismeret-furdalásom van. A legnagyobb gond az, hogy zavar a sportban. Mindig is mozogtam és tudtam, hogy ha komolyabban akarok ezzel foglalkozni, akkor nem engedhetem meg a dohányzást” – mondta Dénes a Men’s Health magazinnak.
A Jóban rosszban Balázsa még hozzátette, hogy mikor elkezdett színészkedni, kimaradt életéből a sport, ezért 2002-ben futni kezdett, 2004-ben pedig már indult a maratonon. Majd nevetve folytatta: „A dohányzás, az éjszakázás sem azért marad ki, mert az rossz, hanem mert ha bulizom, akkor nem tudok reggel 6-kor elmenni úszni.”
A színészről exklúzív fotósorozat készült biciklizés közben.
Fotók: Men's Health
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Történt egy kis baleset.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.