Starity

Amanda Bynes kék hajjal nyomul

2013. július 10. 12:12   |   Szerző: corny4

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egykori bájos színésznő új dolgot talált amivel magára hívhatja a figyelmet. Eddig mások beszólásával és a plasztikaimádatával maradt középpontban, azonban most már a hajával is feltűnést akar kelteni.

hirdetés
Amanda Bynes kék hajjal nyomul

Amanda valamivel mindig felhívja magára a figyelmet. Lecsúnyázta már a saját testvérét, Rihannát, Miley Cyrust, sőt magát az elnököt is. Előszeretettel osztja meg a plasztika felé tanúsított imádatát is.

Most azonban egy új dolgot talált, amivel feltűnést kelthet. Miközben a Manhattan Büntetőbíróságra igyekezett július 9-én, lekapták a paparazzók kék hajjal. Feltűnően hosszú és foltos is, de szerencsére csak paróka, hiszen néhány hete leborotválta a haját, a bírósági fotóján is szinte kopaszon látható.

Az egykori színésznő, aki mára már csak botrányaival szerepel a címlapon, azért ment bíróságra, mert a 36. emeleten lévő lakásáról dobott le marihuánát néhány héttel ezelőtt, amiért bilincsbe verve vezették el otthona elől.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek