Starity

Szétválasztotta őket a háború, 70 évet vártak egymásra

2013. július 22. 15:03   |   Szerző: Kazuo

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azt gondolnánk, hogy a szerelem nem minden esetben tart sírig. Nos, úgy tűnik, hogy ebben az esetben kivételt képez egy idős házaspár, akiknek mesébe illő szerelme volt. Nem elég, hogy a háború, de még a szülők is elválasztották őket egymástól és végül hetvenévnyi várakozás után, kilencvenévesen összeházasodtak. Minden jó, ha a vége jó.

hirdetés
Szétválasztotta őket a háború, 70 évet vártak egymásra

Bob Humphries 17, míg Bernie Bluett 18 esztendős volt, amikor egymásba szerettek, azonban mielőtt elkezdhették volna közös életüket, közbeszólt a borzalmas második világháború, amely következtében el kellett búcsúzniuk egymástól.

A háború során mindkettőjüket besorozták és ennek következtében csakis levélben tudták volna tartani a kapcsolatot. Igen ám, de Bernie sosem kapta meg szerelme egyik levelét sem, ugyanis a szülei direkt nem adták át neki az irományt annak érdekében, hogy megkíméljék lányukat attól a rengeteg szenvedéstől és bánattól. Bernie azt hitte, hogy Bob meghalt vagy kiszeretetett belőle, ezért a későbbiekben már nem is írt a szerelmének.

A levelek elmaradoztak és mindkét személyt nagyon megviselte a kapcsolatmegszakadás. Az Angol Királyi Légierőnél Bernie beletörődött szomorú sorsába, hogy ő már sosem lehet Bobé és hozzáment egy pilótához. Eközben a másik fél, Bob is úgy vélte, hogy hiába várakozik élete szerelmére, ha már az nem szereti őt, feleségül vett egy másik nőt.

Azonban hiába nem látták egymást rengeteg éven át és hiába éltek egymástól több kilométerre, Bob úgy gondolta, hogy egykori szerelme, Bernie valahol pont rá vár. Miután a felesége meghalt, elhatározta, hogy felkeresi fiatalkori szerelmét és kicsivel később rá is talált. Bernie csakugyan megözvegyült és amikor találkozott a „hercegével”, nem habozott a házasság terén. Hetvenévnyi várakozás után egybekeltek.

De mi a helyzet azzal a rengeteg idővel, ami eddig eltelt? Vajon változtatott a szerelmükön, az egymás iránti érzelmeken?

„Amikor újra megláttam őt, nem egy öregember arcképét láttam, hanem a fiatal katonát. Mindketten fiatalok vagyunk még, legbelül– mesélte az idős hölgy.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek