Starity

Erre számíthatunk a HIMYM utolsó évadában

2013. július 25. 11:11   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikkünkből most megtudhatjátok, mi fog történni a népszérű sorozat kilencedik és egyben zárószezonjában.

hirdetés
Erre számíthatunk a HIMYM utolsó évadában

Köztudott tény, hogy idén búcsúzik a CBS hatalmas sikernek örvendő vígjátéksorozata, az Így jártam anyátokkal és nyolcévadnyi tűkön ülés után ősztől végre megismerhetjük Ted Mosby feleségét és két gyermekének édesanyját, akit a nyolcadik szezon fináléjában láthattunk először. Most pedig a 2013-as Comic-Conon sok-sok érdekességet elárultak a készítők és a stáb, akik egytől-egyig mind nagyon szomorúak, hogy búcsút kell inteniük rajongóiknak és a sorozatnak is, de elmondásuk szerint a kilencedik évad nagyon vicces és drámai lesz, így pedig méltó befejezéssel zárhatják a történetet.

A 22 epizódból álló bónuszszezon továbbra is a megszokott kerékvágásban fog zajlani, így sok előre- és visszatekintés lesz majd a történetszálban. A keretet Barney és Robin esküvője fogja adni, de Craig Thomas elmondása szerint még bármi megtörténhet, mivel sok szabályt felrúgtak a munkálatok közben. A szeptember 23-án adásba kerülő első, The Locket címre hallgató rész a fent említett páros nagy napjával fog indulni és ahogy az lenni szokott sok utalás lesz majd elrejtve a fináléval kapcsolatban. De most lássuk a TVGuide-nak hála, hogy mire is számíthatunk az utolsó évadban!

A szerelmi háromszögnek még koránt sincs vége

Valószínűleg mindenki azt gondolja most, hogy végre képbe került Ted felesége és ugyebár Barney és Robin is hamarosan oltár elé állnak, kedvenc építészünk végre kiveri fejéből a kanadai hírbemondót. Ennek azonban még egyáltalán nem jött el az ideje, hiszen Ted még nem is találkozott jövendőbelijével!

„Még nem fog megőrülni, de élete szerelmével sem fog találkozni. Jelenleg az útkereszteződésben álldogál - mondta Josh Radnor a panelnél, majd Cobie Smulders még hozzátette, hogy szerinte Robinban kétségek fognak támadni, amik az egész évadot végig fogják kísérteni.

Egyre többet tudunk majd meg az anyáról

A producerek elmondása szerint az eredeti terv az volt, hogy  Cristin Milioti feltűnésével véget ér a széria, azonban szerencsére meggondolták magukat, mivel be akarták mutatni a rajongóknak az édesanyát és meg akarták mutatni azt is, hogy Ted végre igazán boldog lesz, mivel megvalósultak álmai, elérte céljait. Azt viszont nem árulták el, hogyan is fogjuk igazán megismerni a kulcsszereplőt.

Sok ismerős arc fog feltűnni

Amikor megkérdezték Carter Bays-t, hogy melyen kedvenc epizódszereplők fognak visszatérni, a következő választ adta: „Sokkal rövidebb lenne a lista, ha azokat mondanám el, akik nem jönnek vissza. Lesz egy esküvő és mindenki meg van rá hívva. Ha van valaki, akit nagyon megszerettetek az elmúlt nyolc évben, akkor van rá esély, hogy újra láthatjátok”

Eddig azonban mindössze csak azt adták hírül, hogy Barney testvére, akit Wayne Brady keltett életre már biztosan újra látható lesz, de érdekesség, hogy Neil Patrick Harris elárulta, James éppen váláson megy keresztül.

Megismerhetjük majd Robin édesanyját

Lehet eddig még senki sem gondolt rá, de bizony még mindig akad egy karakter, akit nem ismerünk. Ő pedig nem más, mint Robin Scherbatsky anyukája, akivel majd végre találkozhatunk. „Azt hiszem ez egy igazán mókás belépő lesz, akárkit is kapok végül. Ez tényleg egy nagyon vicces rész lesz és azt hiszem a kanadai akcentusával is meg kell majd bajlódniuk a többieknek” - mondta Cobie.

Mikor bukik le Marshall?

Sajnos még Jason Segel és Alyson Hannigan sem tudja, pontosan mikor is jön rá Lily arra, hogy Marshall elvállalta a bírói munkát, de előbb vagy utóbb mindenképpen sor kerül erre a kínos incidensre, ugyanis hamarosan utazniuk kellene Rómába, így Marshall biztosan le fog bukni.

„Az első két epizódban nyilvánvalóan még nem akarja, hogy Lily megtudja és azon fog rágódni, hogy mi lesz, ha rájön. Nagyon rá fog stresszelni” – mondta Alyson.

Előbújik még utoljára Robin Sparkles?

Cobie elárulta, hogy nagyon szeretne még egyszer kanadai popcsillag énje bőrébe bújni a sorozat végezte előtt, amire Neil benyögte, hogy alig várja már az albumot. Ez azt jelenti, hogy a kínos dalok és videoklipek után egy egész lemez is napvilágot lát Robin Sparkles repertoárjából? Ezt sajnos nem erősítették meg a producerek, de sejtelmesen annyit mondtak, hogy mivel ez egy esküvő, az emberek fognak énekelni, esetleg egy kis részeg karaokezásra is számíthatunk.

Igazán pofogazdag évad lesz

A legnagyobb rajongók valószínűleg tudják, hogy még két pofon megmaradt Marshall és Barney pofogadásából és kiderült, hogy mindenképpen el fog csattani ez a két fennmaradt maflás. Az egyikre a szezon kellős közepén fog sor kerülni és ez ad majd keretet ennek az epizódnak, amiben esetleg egy musical-rész is helyet kap, de az biztos, hogy a You Just Got Slapped című dalnak hallható lesz majd egy vadonatúj változata, az előadó kilétét azonban még homály fedi.

Újra táncra perdül Robin és Barney

Ha már a zenénél tartunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy a jegyes pár el fogja lejteni második táncát is, természetesen az esküvőjükön, aminek próbáját már láthattuk a múlt évad fináléjában és már abból a pár másodpercből tudhatjuk, hogy ferge- most figyelj -teges lesz.

Azt viszont, hogy hogyan fog véget érni a nagysikerű széria nem túl meglepő módon még nem tudni, de Thomas és Bays elárulták, hogy még a második évad munkálatai alatt leforgattak már egy kis részt, mivel a gyerekek (David Henrie és Lyndsy Fonseca) akkor még kicsik voltak és mindenképpen ezzel a képpel szeretnék lezárni a történetet. Végül pedig következzen egy előzetes a szeptember 23-án startoló utolsó, kilencedik évadhoz, melyben Ted gyerekei már felnőttek és egy kissé ki vannak akadva apjukra, aki még mindig nem árulta el, hogyan is járt édesanyjukkal.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek