Starity

Halle Berry rögtön munkába áll gyermeke születése után

2013. július 27. 14:02   |   Szerző: idone

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az X-Men-filmek egyik legismertebb színésznője, Halle Berry rögtön munkába akar állni, amint megszületik gyermeke.

hirdetés
Halle Berry rögtön munkába áll gyermeke születése után

Halle Berrynek nagy tervei vannak a szülés után, hiszen ő maga számolt be arról, hogy amint gyermeke megszületik, munkába szeretne állni. A színésznő néhány hete jelentette be, hogy kisbabát vár – ez lesz Halle és Olivier első közös gyermeke.

„Mikor Nahla megszületett, majd négyévnyi pihenőt vettem ki, de most már tudom, hogy könnyebb lesz, és nem szeretnék szabadságot kivenni a kisfiam születése után, ezért is fog olyan sokat velem utazni” – mesélte a 46 éves színésznő.

Halle 2010-ben ismerte meg jelenlegi férjét, a Dark Tide című film forgatásán, és elmondása szerint Olivier a tökéletes férj számára. Egy német interjúban, azt is elárulta, hogy évekig kereste a számára megfelelő társat: „Én csak meg akartam találni a megfelelő társat az életben, azt az embert, aki tökéletes számomra, azt a bizonyos nagy Őt. Ez volt a küldetésem.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek