Új videoklippel jelentkezik a Manic Street Preachers
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A walesi rockbanda még július elején mutatta be a hamarosan megjelenő, új albumuk címadó dalát videoklip formájában, most pedig újabb rövidfilmmel jelentkeztek.
A Manic Street Preachers ezúttal a Show Me The Wonder című vadonatúj dalához forgatott klipet, amely szintén megtalálható lesz a szeptember 16-án megjelenő Rewind The Film című albumukon. Maga a kislemez nyolc nappal korábban kerül piacra.
2010-ben adtak ki utoljára nagylemezt, most azonban hatalmas erőbedobással dolgoznak a rajongók meghódításán.
A klipet egy brit szórakozóhelyen rögzítették, ahol egy vegyes összetételű közönség előtt adnak koncertet. Szemmel láthatóan a fiatalabb és az idősebb korosztály is egyaránt élvezi az előadást, amelynek képei mellett egy románc kialakulását is figyelemmel követhetjük.
A zenészek ezúttal viccesre vették a megjelenésüket, különösen a dobos, Sean Moore, aki a banda húszéves pályafutása alatt csupán egyszer viselt bajuszt – mintha a hetvenes évekből léptek volna elő.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Véget értek a mézeshetek.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Az is kiderült, mikor érkezik az új évad.