Ókori titkok nyomában: Egyiptom

Egyiptom manapság leginkább úgy él a köztudatban, mint egy forró homokos sivatag Afrika északkeleti részén, ahol fenséges, titkoktól terhes piramisok és a szárazságot jól tűrő tevék hátán lovagoló helyiek várnak a turistákra. Cikkünkben most elkalauzolunk titeket e mesés és titokzatos tájra!

hirdetés

Mivel Egyiptom egy hatalmas és történetében gazdag ország, lássunk először egy kis ízelítőt, mielőtt még a piramisokhoz rohannánk!

Egyiptom, avagy az Egyiptomi Arab Köztársaság Észak-Afrika, Délnyugat-Ázsia és a Sínai-félszigeten elterülő ország, mely kuriózumnak számít, hiszen kizárólag Egyiptom rendelkezik szárazföldi átjáróval Ázsiába. Északról a Földközi-tenger, kelet felől pedig a Vörös-tenger öleli körül Afrika legnépesebb országát. A hivatalos nyelv ugyan az arab, ám a lakosság beszél angolul és franciául is. Az ország egyetlen szántóterülete a Nílus folyó partján található, itt él az ország lakosságának döntő többsége, mely nem elhanyagolható, hiszen Egyiptom népességge megközelítően 80 millió főre rúg.

Az ország legnagyobb részét a száraz, sivár Szahara borítja, mely terület igen gyéren lakott. Egyiptom amellett, hogy egy csodálatos ország, még hatalmas turistalátványosság is, mely népszerűségét a területén található ókori piramisoknak és romvárosoknak köszönheti, mint amilyen Théba, Luxor, Memphisz, Karnak, de említhetnénk akár a Királyok völgyét is.

Egyiptom területe 1 001 449 km², ezzel pedig kivívta magának a világ harmincadik legnagyobb országának járó címet. Érdekesség, hogy lakossága a sivatagosodás miatt csupán az ország 5,5%-át használja. Nyugat felől Líbia, dél felől Szudán, északkeletről a Gázai-övezet és Izrael határolja. A Nílus-völgyét leszámítva, az egész ország sivatagi táj, ennek értelmében Egyiptomban két hatalmas sivatag: a Szahara és a Líbiai-sivatag kapott helyet.

Egyiptomnak egyetlen folyója van, a Nílus, melynek nincs komolyabb mellékfolyója az ország területn, azonban a folyamatos hordalék lerakás meggátolása végett mesterségesen létrehozták az Asszuáni-gátat; valamint egy mesterséges tó, a Nasszer-tó is helyet kapott e mesés országban, melyet az Asszuáni-gáttal duzzassztottak fel.

Egyiptom éghajlata sivatagi, kivéve a Földközi-tenger partvidékét, ahol az éghajlat szubtrópusi. E tények fejében kijelenthetjük, hogy az országban elsősorban két évszak: a nyári és a téli az uralkodó. Érdekesség, hogy csapadék elsősorban a téli időszakban várható, ám annak mértéke ekkor is elenyésző a hazai viszonyokhoz képest, például hó szinte egyáltalán nem esik, csupán a Sínai-hegy környékén és elvétve néhány északi városban.

Egyiptom éghajlatát tekintve sokakban – tévesen – az az információ él, miszerint állandó a rekkenő hűség, mindazonáltal erről szó sincs, ugyanis az évi átlaghőmérséklet 27 °C és 32 °C között mozog, mely annyiban differentálódik, hogy a nyári időszakban akár 43 °C is lehet; míg télen 13 °C-ra is lehűlhet a levegő.

Aki netán egy egyiptomi nyaralást tervez így a nyár végére, ősz elejére, annak javasoltak a különböző fertőzések, vírusok és megbetegedések elleni védőoltások, hiszen jobb a bajt elkerülni! A legáltalánosabb javaslat szerint oltassuk be magunkat hastífusz, veszettség, malária, sárgaláz, valamint a Hepatitis A és B változata ellen!

Egyiptomban számos állat tartogat különlegességeket, mint ahogyan a sivatag hajójaként emlegetett teve, a már-már istenségnek számító macska vagy említhetjük akár a szentként tisztelt szkarabeuszt is. Lássuk, miért olyan különlegesek az egyiptomiak számára ezen állatok!

A sivatag hajója, a teve

„Az arab csak ott boldogul, ahol a teve is boldogul” – maradt fenn Omár kalifa igen bölcs mondata, melyből kitűnhet, mennyire is tisztelik az arabok e kevéssé igényes, szárazságtűrő, erős és gyors állatokat. A régészeti kutatásoknak hála, ma már tudjuk, hogy a tevéket Dél-Arábia területén domesztikálták Kr.e. 3000-2500 között, majd később innen kerültek Szíriába is Kr.e. 2000 körül a tömjénkereskedelem jegyében.

A teve – amellett, hogy jól tűri a szárazságot és hatalmas teherbíró képességgel áldotta meg a sors – még különösen jól is bírja a nehézkesen megközelíthető és más állatok számára kevéssé járható sivatagi utakat.

Érdekesség, hogy e különleges állat még a nyári hőségben is képes kibírni akár egy hetet is víz nélkül, télen pedig 25 napon át is dolgoztatható itatás nélkül; emellett pedig említésre méltó az a tény is, miszerint egy kifejlett teve 140 kg súlyt is képes elszállítani a hátán.

A macska mint szent állat

Az egyiptomi istenségek között igen kiemelkedő szerepe jutott a macskáknak, nem is ok nélkül, melyet sajnos igen kevesen ismernek. A hiedelem szerint a Nílus partján élő emberek elmondása szerint Ré, a napisten éjszakánként fekete kandúr macska képében jelenik meg a célból, hogy felvegye a harcot Agep, a sötétség kígyója ellen.

Mindemellett azonban a macskákat Bastet istennő állataként is tisztelték, akit gyakran jelenítettek meg macskafejű asszonyként. Az emberek mély empátiával viseltettek a macskaanyák törődéséért és odaadásáért, valamint elbűvölte őket e fenséges állatok éjszakai kalandozásai. Mint a legtöbb macskatulajdonos tudja: a cicák igen kényes, kecses és önfejű állatok; szeretik a törődést, szeretgetést, de nem bármikor hajlandóak eltűrni azt; emellett pedig egyenrangúaknak tekintik magukat az emberekkel.

Na, de ne kanyarodjunk nagyon előre, nézzük, miért és hogyan tisztelték az istennőt és vele együtt a macskákat! Bastet istennő központja a Nílus deltájától keletre eső Bubasztisz város volt. Amikor a Kr.e 950-es években zeszonk fáraó berendezte itt fővárosát, az istennő íránti tisztelet még jobban elterjedt.

A mendemondák szerint Kr.e 450 körül Hérodotosz, görög történetíró beszámolót készített egy csodálatos 300 méter hosszú templomról, melyet Bastet istennő számára emeltek. Érdekessége az volt, hogy ezen építmény több ezer macskának adott otthont, akikre macska-papok vigyáztak. Az elbeszélés szerint a templomot 30 méter széles vizesárok ölelte körül, a főcsarnokban pedig az istennő szobra kapott helyet. Az ország más tájain is emeltek építményeket Bastet istennőnek, ám még beszédesebb az a tény, hogy a lakosság java hordott magánál amolyan macska-amuletteket.

Az évtizedek, évszázadok ugyan múltak, ám macskaszeretet továbbra sem hagyott alább. Később már minden egyiptomi háztartásban fellelhető volt egy-egy mau fajtájú cica, akit az emberek sokszor jobban szerettek, mint a saját gyermekeiket. Ha egy családban elpusztult a macska, az egész família gyászruhát öltött és díszes szertartás közepette illatos olajokkal enték be az elhunyt „családtagot” annak érdekében, hogy az állat esetlegesen később visszatérhessen testébe. A múmiacicákat lágy szalagokkal tekerték be, majd apró koporsóba téve, a macskatemetőben helyezték örök nyugalomra.

A rejtélyes szkarabeusz

1924. november 11-én hatalmas világszenzációként felnyitották Tutanhamon fáraó múmiájának gyolcstekercseit, melynek során rögtön szemet szúrt az egykori uralkodó mellén feszülő dísz, mely közepén drágaköfoglalatban egy kalcedon szkarabeuszt pillantottak meg a tudósok. Az egyiptomi fáraók mindegyike hatalmas tiszteletben tartotta az amuletteket, így azokat előszeretettel viselték testükön nem csak életükben, hanem azon túl is.

A szkarabeusz egy közönséges ganajtúró bogár, mely Közép- és Dél-Európában, Afrika és Közép-Ázsia síkságain él. A szkarabeuszok a hulladékból szerzik táplálékukat (érdekesség, hogy ezt a feladatot mindig a hím állat látja el). A szemétből, ürülékből és egyéb hasznavehetetlen anyagból golyót formál, majd hátsó lábait segítségül hívva görgeti hazáig a szerzeményt.

A szkarabeusz otthonául alagút szolgál, melyet ő maga ás, ide szállítja táplálékát, melyet a nősténnyel közösen fogyaszt el. Az utódnemzés biztonságos végrehajtása a nőstényre hárul, aki szintén galacsinokat, avagy gombócokat formál a szemétből, melyeket biztonságos helyre görget és lerakja benne a petéket, melyből néhány hét múlva kikelnek a kis szkarabeuszok.

A szakarbeuszok hieroglifjele azt jelenti: valamivé válni, megszületni; emellett pedig a felkelő napot is ábrázolja. Az egyiptomi halotti kultusz is visszavezethető e különleges rovarokra, ugyanis ezek az élőlények igen különös tiszteletnek örvendenek annak köszönhetően, hogy a trágyából kelnek új életre, éppen ezért az újjászületés szent állatainak tartják számon őket. A fáraók halotti szertartása is hasonló a szkarabeuszok életviteléhez, ugyanis az elhunytat bebalzsamozzák, gyolcstekercsbe kötik, majd mintegy vájatokat vájva a piramisok egy eldugott zugában helyezik nyugalomra őket.

Érdekesség, hogy a múmiák pólyakötései alá úgynevezett szívszkarabeuszt helyeztek, mely egy megközelítően 5-10 cm nagyságú kőből faragott szkarabeusz – felületére pedig a Halottak könyvéből véstek idézeteket. Az egyiptomiak szerint erre azért volt szükség, mivel a szív az élet fenntartója, a szkarabeusz a feltámadás jelképe, s így e két fontossági tényező fényében a szkarabeusz vált a szív helyettesítőjévé, egyben az elhunyt amulettjéé.

Az élők azért hordtak szkarabeuszt ábrázoló amulettet, mert hittek annak óvó hatalmában, abban, hogy elűzi a bajokat, a betegségeket és a rossz szellemeket.

hirdetés