Itt van Joaquin Phoenix új filmjének előzetese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megérkezett az Egyesült Államokban idén novemberben debütáló film, a Her első trailere. Főbb szerepekben Phoenix mellett Amy Adams és Rooney Mara lesz látható, míg Scarlett Johansson csak hangját adja a mozihoz.
A többek közt Oscar-díjra is jelölt rendező, Spike Jonze nevéhez olyan filmek fűződtek eddig már, mint A John Malkovich menet, az Adaptáció, és az Ahol a vadak várnak. Idén érkezik majd Her című alkotása, mely egyfajta romantikus sci-fiként jellemezhető leginkább, némi drámai vonallal. A forgatókönyvíró maga Jonze volt, aki Megan Ellison és Vincent Landay mellett a produceri teendőket is magára vállalta.
A történet középpontjában a magányos író, Theodore áll, aki, miután kapcsolata tönkremegy, egy mesterséges intelligenciával felruházott, újonnan kifejlesztett operációs rendszerben lel társra. Hamarosan romantikus viszony alakul ki a férfi és a hozzá beszélő, emberi tulajdonságokkal felruházott virtuális nő, Samantha között, aki idővel igazi lelki társa lesz.
A főszerepet Joaquin Phoenix kapta meg, akit nemrég a The Master című drámában láthattunk egy életcél nélküli ex-tengerészgyalogos Oscar-jelölést érő szerepében. Mellette feltűnik még az előbb említett filmben szintén játszó Amy Adams, és Rooney Mara is. A gépi intelligencia hangján pedig nem más, mint Scarlett Johansson fog majd megszólalni. Érdekesség, hogy Mara karakterét eredetileg Carey Mulligan keltette volna életre, ám ő időösszeegyeztetési problémák miatt kénytelen volt otthagyni a projektet.
Az előzetes most került fel a világhálóra, és mellette egy hivatalos poszter is kijött már a filmhez, melyet Amerikában november 20-adikától vetítenek. A magyar premierről egyelőre még nincs információ
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Fura dolgot posztolt a férje.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nagyon aggódnak érte.
Bepillantást engedett az otthonába.
Változtatott a megjelenésén a színész.
Hailey-nek időre van szüksége.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.