Starity

Hamilton és Scherzinger ismét együtt?

2013. augusztus 14. 09:09   |   Szerző: raquel93

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Folytatódhat a se veled, se nélküled kapcsolat az X-Faktor mentora és a Forma–1 világbajnoka között.

hirdetés
Hamilton és Scherzinger ismét együtt?

Bár nemrég a pár bejelentette, hogy véget vetnek négy éve tartó kapcsolatuknak, az amerikai lapok már biztosnak veszik, hogy együtt vannak és már csak a hivatalos bejelentésre várnak.

Állítólag a brit világbajnok a napokban ismét az Államokban járt – feltehetően első albuma felvételei miatt –, amikor is találkozott az énekesnővel Beverly Hillsben és mindent tisztáztak egymással, majd úgy döntöttek, adnak még egy esélyt a kapcsolatuknak.

Ez már nem az első (és nem is a második...) szakítása volt a párnak. Legtöbbször a kettejük életmódja és lakhelye közötti különbség miatt mentek szét, hiszen Lewis Monacóban, míg Nicole az Egyesült Államokban él.

A szerelem azonban úgy tűnik, mindent legyőz... Ugyan mindkettejüket nagyon megviselte a szakítás, végül mégsem bírták ki egymás nélkül, sőt: Lewis Nicole-nak ajánlotta a hungaroringi győzelmét. A kérdés már csak az, hogy most házasság vagy egy újabb szakítás lesz-e kapcsolatuk következő állomása?

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek