Starity

Megérkezett az első trailer az Adéle életéhez

2013. augusztus 21. 09:09   |   Szerző: Cannibal3

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Itt van a 66. Cannes-i Filmfesztivál fődíjas filmjének, az Adéle életének az első előzetese. A francia alkotás a hazai mozikban október 10-étől lesz majd látható.

hirdetés
Megérkezett az első trailer az Adéle életéhez

A világ legrangosabb filmes fesztiválját idén is megrendezték Cannes-ban, ahol Abdellatif Kechiche háromórás leszbikus szerelmi története meglepetésszerű tarolást vitt véghez. A Steven Spielberg által elnökölt – és többek közt Nicole Kidmant, Christoph Waltzot és Ang Lee-t is felvonultató – zsűri is egyöntetűen döntött úgy, hogy ez az alkotás érdemli meg a fődíjat, az Arany Pálmát. Érdekesség, hogy itt fordult elő először, hogy a rendező és a két főszereplő együtt vehette át az elismerést.

Nem véletlenül volt meglepetésszerű a győzelem, hiszen a filmben erősen korhatáros, explicit szexjeleneteknek is tanúi lehetünk a két hősnő között. Ennek ellenére különösebb botrány helyett a mű szinte csak pozitív fogadtatásban részesült, a kritikák pedig magasztalták az életszerű, reális ábrázolásmódjáért.

A Julie Maroh 2010-es, Blue Angel című képregénye alapján készült történet középpontjában a 15 éves tinédzserlány, Adéle áll, aki gimnáziumba jár és tanári karrierről álmodozik, míg egy találkozás hatására élete 100 százalékos fordulatot nem vesz. A lány megismerkedik a kék hajú Emmával, aki a közeli főiskolán tanul művészetet, és szerelem alakul ki közöttük.

A főszerepben a még újoncnak mondható Adèle Exarchopoulos látható, a titokzatos Emmát pedig a viszonylag hazánkban is ismert gyönyörű színésznő, Léa Seydoux kelti életre.

A dráma eredeti címe La vie d'Adèle, nemzetközileg Blue Is the Warmest Colorként ismert, a magyar fordítók pedig Adéle életére keresztelték. A mű a történet első és második fejezetét tartalmazza, így akár még folytatás is várható a közeljövőben.

A filmből eddig két rövidebb jelenet jött ki, pár napja pedig fel is került a világhálóra a Lykke Li I Follow Rivers című dalával aláfestett francia nyelvű előzetes, ami most már feliratosan is megtalálható a legnagyobb videómegosztó portálon. Hazánkba a leszbikus coming-of-age sztori egy nappal a francia bemutató után, október 10-én érkezik majd meg a Vertigo Média forgalmazásában.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek