Starity

Fény derült Kevin Jonas babájának nemére

2013. augusztus 30. 13:01   |   Szerző: summertündérke

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap, amerikai idő szerint reggel 6 órakor Kevin és felesége végre elárulták, hogy kisfiút vagy kislányt várnak-e.

hirdetés
Fény derült Kevin Jonas babájának nemére

Miután Danielle és Kevin 2009-ben egybekeltek, mindenki arra számíthatott, hogy az énekes felesége hamar teherbe fog esni. Sokszor reppentek fel olyan hírek, miszerint a lány várandós, azonban ezek mind pletykának bizonyult. A valós terhességre csak hosszú, kétéves próbálkozásuk után került sor, és a nagy hírt idén júliusban jelentették be.

Azóta Danielle posztolt már egy ultrahangképet az Instagramra, amelyen a baba látható, így sejthettük, hogy már tudják a baba nemét. A boldog feleség ezen kívül rengeteg olyan képet tett közzé a közösségi portálon, amelyeken bébiruhák láthatóak, de volt közöttük kék és rózsaszín is, így nem lehetett eldönteni, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e az újabb családtag.

Végül amerikai idő szerint reggel 6-kor (itt éjfélkor) Kevin és Danielle egy Ustream-videóban közölték az örömhírt, miszerint kislányuk lesz. Sok boldogságot kívánunk!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek