Starity

Állatok filmsztárokként III.

2013. szeptember 02. 18:06   |   Szerző: kia08

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ezúttal nem ragadunk le a kutyáknál és a lovaknál, hanem újabb állatok munkásságát is bemutatjuk. Lássuk őket!

hirdetés
Állatok filmsztárokként III.

Orangey

Orangey, a vörös cirmos Frank Inn tulajdonában állt, aki a filmes szakmában dolgozott – állattenyésztő volt filmek számára. Több néven is ismert az állat, leginkább Orangey, majd pedig Minerva néven emlegették. Orangey igazán profi karriert ért el, ő volt az egyedüli macska, aki két díjat is megnyert a Patsy Awardson, mely a Picture Animal Top Star of the Year rövidítve. Ez a díjátadó az állatok számára felér egy Oscar-díjjal.

Első szerepét az 1951-ben Rhubarb filmben kapta, melyben az állat tekinthető a főszereplőnek, hiszen a történet alapja a macska öröksége körül forog, valamint ennek köszönhetően kapta meg első Patsy-díját is. A következőt tíz évvel később,  Audrey Hepburn egyik fillmje, az Álom luxuskivitelben miatt kapta meg. 15 éves karrierje során még hat filmben és négy sorozatban volt látható.

Francis

Filmjeiben igen könnyel kezelhető öszvér trénere Lester Hilton volt, akinek a neve felmerülhet egy korábbi cikkünkben említett Mister Ed kapcsán is.

A Francis filmsorozatból lehet ismerős azok számára, akik kedvelik az 1950-es években készült filmeket. A filmsorozat összesen 7 részből áll, 1950-től évente jelent meg egy rész. Látható volt még a What's My Line? sorozat egyik epizódjában is még 1952-ben.

A film készítői elárulták, hogyan érték el azt a hatást, hogy a nézőközönség számára úgy látszódjon, az állat valóban képes a beszédre. Ezt egy kisebb madzaggal sikerült megoldaniuk, amit meghúztak, mikor a lónak éppen párbeszéde volt.

MGM-oroszlánok

Oroszlán a kabalaállata az egyik hollywoodi filmstúdiónak, a Metro-Goldwyn-Mayernek, és elődjének, a Goldwyn Picturesnek. A stúdió logóját Paramount Studios producere, Lionel S. Reiss alkotta meg. A stúdió összesen hét oroszlánt alkalmazott, röviden ezeken fogjuk bemutatni.

Az első Slats néven született meg a Dublin Zooban 1919-ben. Az állat eredeti neve Cairbre. 1924 és 1928 között őt láthattuk a stúdió által elkészült rajzfilmek és filmek elején, illetve végén is. Számos produkcióban is látható volt, mely a stúdióban készült. Ő az egyetlen oroszlán a logókon, aki nem csinál semmit, nem is ordít. Életét 1936-ban vesztette, a bőre azóta ki van állítva a McPherson Múzeumban, mely McPhersonban, Kansas-ben található.

Jackie volt az első, akinek már a logó megjelenésekor a hangját is hallani lehetett. 1928 és 1956 között minden fekete-fehér MGM-filmben látható volt a logóval együtt, valamint filmekben is feltűnt néhányszor, pontosítva több mint 100 filmben. Színes változatban 1934-ben volt látható.

1927-ben a kétszínű filmekben, 1930-ban pedig a rajzfilmekben voltak láthatóak a logók, melyeken két különböző oroszlán látható. Az első oroszlán, nevezzük Telly-nek, az összes színes MGM-filmekben látható volt 1932-ig. A második, Coffee 1932-től 1934-ig a színesfilmekben tűnt fel. Az általuk felvett verziókat többször is alkalmazták, volt amikor szerkesztés is történt a felvételeken.

Tanner pályafutása mondható a második leghosszabbnak, az elsőről később esik szó. Technicolor MGM-filmekben alkalmazták 1934 és 1956 között, rajzfilmek terén pedig később, 1935 és 1958, valamint 1963 és 1967 között látható Tanner. Ezt a verziót alkalmazták talán a legtöbbször, bár a logó ekkor még fekete-fehér volt. A logón ekkor is sokat változtattak.

A hatodik oroszlán, George volt a legrövidebb ideig látható az MGM-logókon, mindössze 2 éven keresztül, 1956 és 1958 között. Az általa felvett felvételeknek két változata is van, az egyik balra néz az állat, a másikon pedig jobbra, de mindkét esetben a végén üvölt egyet.

Az MGM Leo nevű oroszlán által felvett anyagokat használta a legtovább, és használja a mai napig, már 1957-től. Neki van a legkisebb sorénye az eddigi oroszlánok közül, hiszen ő volt a legfiatalabb is. 1957 és 1960 között a logón az háromszor üvölt, innentől kezdve viszont csak kétszer hallható. Az ő felvételén történt a változás, ennek annak a számlájára is írható, hogy az ő arca látható a leghosszabb ideig az MGM által készített filmekben.

Keiko

1976-ban Izlandon született Genus Orca bálnát szülőhelyének partszakaszánál fogták el 1979-ben. 1993-ban normális életet élt Mexikóban.

Ebben az évben jelent meg a Szabadítsátok ki Willyt! háromrészes film, melyben Willyként gyermekek ezrei szerették meg. A Life magazin egy cikket készített, melyben bemutatták életét a borzalmas körülmények között, később, amikor elég pénzt összegyűjtöttek az Oregon Coast Aquariumból helikopterrel visszaszállították természetes élőhelyére 1998-ban.

2002 júliusában újra találkoztak vele, vágyott az emberi kapcsolatra. 870 mérföldöt úszott, végül Norvégiában találtak rá ismét 2002 szeptemberében, ahol a helyi lakosok gyakran játszottak vele, olyannyira, hogy az állatvédelmi hatóságok betiltották, hogy bárki közeledjen hozzá. A bálna állattartók vigyáztak rá, de a hirtelen jött tüdőgyulladása következtében 2003. december 12-én életét vesztette.

Flipper

Az eredeti Flipper-sorozatot 1964 és 1967 között sugározták főszereplője a Flipper névre hallgató palackorrú delfin volt, akit összesen öt delfin játszott, Susie, Patty, Squirt, Scottie és Kathy. A nőstény állatokat szívesebben alkalmazták, hiszen ezek kevésbé érzékenyek, kevésbé hajlamosak a karcolások elkövetésére mint a hím társaik.

Az öt delfin trénere Richard O'Barry volt, aki egy könyvben leírja, milyen volt az élete az állatokkal, ezt a Behind the Dolphin Smile című könyvben olvasható. Az eredeti sorozat vége valószínűleg egy akkoriban hozott törvény miatt következett be, mely szerint vadon született állatokat nem szabad alkalmazni szórakoztatásra.

Uggie

A hím Jack Russell terrier 2002-ben született. Omar Von Muller tréner mentette meg az életét. Színészethez való remek hozzáállását tehetségkutató műsorokban fedezték fel az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában.

Leghíresebb szereplései a 2011-ben megjelent Vizet az elefántnak és A némafilmes művekben volt. Alakításáért a Cannes-ban díjat nyert a Palm Dog kategóriában, többen pedig szükségesnek látják, hogy az állatokat több díjjal is tudják értékelni az munkásságuk alapján.

Jelenleg Észak-Hollywoodban él Von Mullerrel, annak feleségével és lányával. Már nem szerepel a filmek világában, visszavonult miután megjelent az Oscar gála vörös szőnyegén tavaly.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek