Starity

Axente Vanessa a New York-i divathét sztárja

2013. szeptember 10. 20:08   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szinte még el sem kezdődött az idei New York-i divathét, de hazánk egyik legsikeresebb modellje máris hatalmas sikernek örvend.

hirdetés
Axente Vanessa a New York-i divathét sztárja

Adamik Luca, Kondás Kata és Hodosi Anita mellett nem túl meglepő módon Axente Vanessa is hivatalos a 2013-as New York-i divathétre, ami néhány napja már kezdetét is vette.

Hazánk egyik legnagyobb büszkesége – annak ellenére, hogy betegeskedett a múlt héten – kirobbanó formában és igazi profi manökenként lejtett végig eddig többek között az Alexander Wang, a Diane von Furstenberg, a Tommy Hilfiger és a Donna Karan kifutóján is az elmúlt három napban, de még további show-kon is számítani lehet rá. Nem mellesleg pedig számos tengerentúli oldal szerint szinte őt várták leginkább a kritikusok és a divatguruk is, mitöbb, ő számít az egyik legnagyobb húzónévnek is a jelenlevő modellek között.

A zalai születésű lány egyébként nagy örömmel számol be Facebook-oldalán is napi rendszerességgel az adott bemutatókról sok-sok fotó kíséretében, ezek közül pedig egyikhez édesanyja is hozzászólt, tudatva lányával, hogy nagyon büszke rá.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek