Kevin Costner egy indián egyetemi tandíjára gyűjt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kevin Costner néhány személyes holmiját és a filmjeivel kapcsolatos emléktárgyakat ajánlotta fel egy jótékonysági árverésre, amelynek a bevétele egy dél-dakotai Lakota (indián törzs) tolmácsot illet majd.
A színész többek között a gyermekkori baseballütőjét és a Bull Durham című filmjében viselt baseballdzsekijét árverezik el szombaton. Costner számára különösen fontos az esemény, hiszen annak idején Dél-Dakotában forgatta Oscar-díjat nyert filmjét, a Farkasokkal táncolót.
A bevétel a 47 éves Phillip Red Bird Frame-et gazdagítja majd, aki azt reméli, hogy szociológia szakon diplomát szerezhet. „Egy diploma segítene nekem abban, hogy még több ajtó nyíljon ki előttem és így még több embernek segíthetnék” – nyilatkozta a Rapid City Journal riporterének.
A tolmácsot nagyon meghatották azok a felajánlások, amiket Costner és David Bald Eagle, a Minnicoujou Tribe törzsfőnöke tett. Bald Eagle, aki 1919-ben született egy indián sátorban, szerepelt az 1935-ben készült Captain Blood című filmben Errol Flynn színész testőreként. Felajánlásai között szerepel egy dedikált állatbőr ing, amit a forgatáson viselt.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Sokan számítottak rájuk.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.