Starity

A rendező most már bánja, hogy elkaszálták a Borgiákat

2013. szeptember 28. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Neil Jordan szánja-bánja az egykori ballépéseket, visszavonta kijelentéseit – immár úgy gondolja, a Borgiákat be kellett volna fejezniük.

hirdetés
A rendező most már bánja, hogy elkaszálták a Borgiákat
Fotó: CBS

A Byzantium rendezője, Neil Jordan szerint tragikus, hogy a Borgiák című epizód úgy ért véget, hogy rendesen befejezhették volna, méltó módon – amely ironikus, hiszen korábban úgy fogalmazott, belefáradt már a saját munkájába.

A történelmi drámát júniusban törölték a műsorról, s akkor ugyan terveztek egy kétórás mozifilmet a rajongók fájdalmának enyhítésére, végül mindössze egy e-book forgatókönyvet kaptak.

„Nagyszerű lett volna, ha méltó befejezést kap. Tragikus, hogy nem fejezhettük be a sztorit. Úgy érzem, egyfajta új rendszer lépett életbe a Showtime-nál, és továbbléptek. Nem tehetek sok mindent ez ellen.”

Neil kitért arra, hogy a rajongók nem egy megmozdulást szerveztek, sőt! Még ők állták volna a forgatás költségeit is, ám a tervezett 15 milliós büdzsét nem tudták megteremteni. „Ha az emberek már egy kábelcsatornáért KÜLÖN fizetnek, és ha a csatorna fizetős műsorokat indít, illene befejezniük.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek